Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Bárdos Gyula
- Ez anyagi előnyt is jelentett a lapnak? 63- Természetesen, hiszen a lapnál a hirdetések nem kis összeget jelentenek.- Most azért kérdezem ezt, mert sajtóforrásokból tudjuk, hogy az Együttélésnek több anyagi eszköze volt abban az időben, mint az MKDM-nek. Ezzel is magyarázhatók a fentiek?- Igen, ezzel is magyarázható. A másik dolog meg az, hogy az MKDM nagyon óvatosan bánt az anyagiakkal azért, mert nem volt, másrészt meg más szempontokat tartottak fontosnak. Nem tartották olyan fontosnak a sajtóban való megjelenést. Míg az Együttélés azáltal, hogy többet hirdetett a lapban, többet volt ott, többet is áldozott és fordított a lapra. Természetesen ezzel is még inkább helyzetbe hozta önmagát. Ebből adódott, hogy a lap lassan, de biztosan az Együttélés irányába mozdult el, s a későbbiek folyamán ez már teljesen evidensé vált.- A baloldaliságot mennyire vállalta fel a Szabad Földműves és a Szabad Földműves munkatársai?- Hát nem nagyon tudták felvállalni, de ez egy skizofrén helyzet volt. Voltak nagyon fura helyzetek, azt hiszem, egyes embereknél ezek személyes tragédiák és személyes meghasonulások voltak. Mert nem volt divatos a baloldaliságot felvállalni, a Szabad Újságban és a Szabad Földműves Újságban deklaratív módon mindenki elhatárolta magát a baloldaliságtól, de azért a baloldali gondolkodás egy-két embernél előjött. Előjött a problémák megközelítésében, a kézi irányításban, a cikkírásokban. Ezek a dolgok megvoltak és elég parázs vitát eredményeztek a szerkesztőségen belül is, mert másoknak nem tetszett.- Mi volt a megoldása ennek a kettősségnek? Hogyan oldódott ez meg az idők folyamán?- Nem oldódott meg. Az idő oldotta meg ezt a kettősséget, mert ezek az emberek majdnem száz százalékban elmentek a laptól vagy a koruk miatt, vagy az anyagiak miatt, vagy mert látták, hogy egyszerűen ilyen körülmények között nem tudják megvalósítani azt, amit elképzeltek. Tehát ezzel a kérdéssel nem tudott senki megbirkózni azok közül, akik baloldali orientáltságúak voltak.- Köszönöm a beszélgetést. (A beszélgetés 1997-ben készült.) BÁRDOS GYULA