Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Bárdos Gyula

rosi szakma iránt általában hölgyek szoktak érdeklődni, és a magyar-szlovák sza- 45 kon is csak heten-nyolcan voltunk fiúk, ebből ugyan csak kettőt vettek fel, a többi hölgy volt.- Meg talán az is közrejátszott, hogy árva voltál?- Igen, a negatívumok mellett pozitívum volt a hátrányos szociális helyzetem. Természetesen mindent elkövettek, hogy belőlem jó kádert csináljanak, mert hát anélkül nincs. Ahhoz, hogy bekerüljek az egyetemre, jól meg kellett csinálni a felvételit, ez természetes. Előny volt, hogy fiúként jelentkeztem. Harmadsorban pozitívum volt, hogy árva voltam.

S még egy dolog, ami a gyerekkorhoz, illetve a gimnáziumhoz kapcsolódik. Én már nyolcadikos koromtól minden nyári szünidőben dolgoztam, brigádoztam. Dinnyeszedéstől az uborkaszedésig mindent csináltam, sőt betonozni jártam, ami nagyon kemény munka, mert kellett a pénz. Az a pénz mindig az enyém volt, abból soha nem kellett hazaadnom. Emlékszem, az első ilyen keresetemből egy kis tranzisztoros rádiót vettem magamnak, a másodikból meg nem tudom hány könyvet.

Arra is emlékszem, hogy az egyik alkalommal Magyarországra mentem át és ott vettem sok könyvet. Az is meghatározó élmény volt számomra. Másodikos gimnazista voltam, s Párkánynál kompon hoztam át a könyveket, és a finánc, aki ellenőrizte a dolgokat, nagyon rácsodálkozott, hogy miért hozok én annyi könyvet. Sőt, átlapozta a könyveket. Addig soha nem fordult elő velem, hogy azért, mert könyvet hozok, valaki ilyen szemmel nézzen rám. S akkor beugrott, hogy édesapám szokta emlegetni, mert ő is nagyon sok könyvet hozott Magyarországról. Ott él az egyik nagybátyám, aki pap, és rajta keresztül is sok olyan könyvet behozott, ami nálunk nem létezett. Tehát furcsa volt számomra, hogy csak könyveket hozok, és valakinek feltűnik, hogy én a könyvvel valami szellemi szennyet hozok át, vagy meg akarok fertőzni valakit. Ez nagyon megmaradt bennem. Szintén a határátlépéssel kapcsolatos az is, s ugyanígy megmaradt bennem, amikor vonaton utaztunk, s bejött a magyar vámos és megkérdezte, hogy önök magyarok vagy szlovákok? Ketten voltunk a barátommal szlovákiai magyarok, a többiek magyarországi magyarok. Mi azt mondtuk, hogy magyarok. Mikor elkérte az útleveleket, azt mondta, hát ön nem magyar, hanem ön szlovák, magyarul tudó szlovák. És én annyira felháborodtam, és nagyon csúnyán válaszoltam.- Magyarul mondtad vagy szlovákul?- Magyarul mondtam, igen magyarul.- Ez magyar finánc volt?- Magyar finánc. Hát ez fájt nekem a leginkább, hogy egy magyar finánc Párkány-Szobnál azt mondja nekem a vonaton, hogy ön nem lehet magyar, csak szlovák, aki tudhat magyarul. Én ezt kikértem magamnak, s emiatt majdnem kidobott minket a vonatból.- Ez mikor volt?

BÁRDOS GYULA