Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Vörös Péter
VÖRÖS PÉTER 410 sok előtt politikai vetélytársaink ne mondhassanak nemet a velünk kötendő választási koalícióra. Ezt várták el tőlünk a magyarok, függetlenül attól, hogy ki melyik magyar párttal szimpatizált. De nem lenne tisztességes részemről, ha nem mondanám el, hogy számomra személyesen is nagy csalódás volt Duray Miklós. Beszéltem arról, hogy mit jelentett ő számomra a 80-as években, s úgy éreztem, hogy a bölcsessége és a politikai éleslátása a 90-es évek elején, főleg 1992-ben hagyta őt először cserben. A másik dolog, ami teljes mértékben megdöbbentett, hogy azok az emberek kapaszkodtak bele az uszályába, akik 1990 előtt nemcsak hogy szóba nem álltak vele, de még a nevét sem merték kiejteni. Nagyon sok volt magyar kommunista - és itt most nem az egyszerű párttagokról beszélek, hiszen a szocializmusban ez két külön kategória volt -, általa próbált erkölcsileg megtisztulni, mondván, hogy ő milyen nagy magyar és Duray Miklósnak a híve. Ez természetesen nem meglepő, számomra a meglepő az volt, hogy Duray Miklós ezt hagyta. Hogy pont azokkal az emberekkel, akik a Jogvédő Bizottságban közvetve vagy közvetlenül vele dolgoztak, azokkal nem volt hajlandó 1990 után együttműködni. A másik hibás politikai nézetének pedig azt tartottam, hogy a felvidéki magyarok politikai érdekvédelme örök ellenzékiségre ítéltetett. 1990-ben és ma is az a meggyőződésem, hogy mi Szlovákiában az érdekeinket leghatékonyabban kormánypozícióból, a demokratikus erőkkel együttműködve tudjuk érvényesíteni. Számunkra a túlélésre való berendezkedés nem lehet hosszú távú politikai program. A jövő generációi számára természetesnek kell lenni, hogy azért magyarok, mert magyarnak születtek, és magyarként tudnak helytállni ebben az országban. Ez még véletlenül sem jelenti az önfeladásunkat.- Péter, megkérlek, hogy a saját életutad szempontjából is végezzél egyfajta összegzést. Az egész rendszerváltás meg minden, amiben részt vettél, ezek az első hónapok mennyire határozták meg a te életutadat?- Kicsit nevetséges számomra 29-30 évesként életútról beszélni, de ha már így föltetted a kérdést, a következőt tudom mondani. Egész biztos, hogy ha nincs rendszerváltoztatás, akkor én valamelyik gimnáziumban, nagy valószínűséggel Komáromban történelmet tanítanék, klubesteket, baráti találkozókat szerveznék, Szabad Európát hallgatnék és szamizdatot olvasnék. Valószínűleg hivatásszerűen politikával sem foglalkoznék, mert nem léptem volna be a kommunista pártba. De ugye tudjuk, a történelemben nincs olyan, hogy „mi lett volna, ha...” Örülök, hogy egy olyan generációnak vagyok a tagja, „amely lázadt a szülei ellen és barátságot kötött a nagyszüleivel". Diákként megélhettem azt, hogy ha csak nagyon közvetve is, de kicsit alakítói lehettünk a jövőnknek, ami évek múltán természetesen, meggyőződésem, hogy történelemmé fog válni. (A beszélgetés 1997-ben és 2010-ben készült.)
