Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Vörös Péter
VOROS PETER 404 - Akivel rendszeresen találkoztam, találkoztunk, az Püspöki Nagy Péter volt. Egyrészt azért, mert nagyon tiszteltük és becsültük és nagyon jó történésznek tartottuk őt, másrészt pedig ízig-vérig pedagógus volt, akivel a történelmen túl nagyon sok minden más kérdésről is lehetett beszélni. A magyarországi szakkollégiumok mintájára próbáltam aztán én is egyfajta szakkollégiumot szervezni, ahová meghívtuk őt. Azt hiszem, volt is három-négy előadása. Előadásokat tartott nekünk középkori történe-' lemből meg történelmi módszertanból. Mindig azt mondta - mivel, ugye, véletlenül se mertük feltételezni, hogy a kommunizmusnak vége lesz, és hát többen, legalábbis én személy szerint arra készültem, ha befejezem az egyetemet, valamelyik vidéki iskolában fogok történelmet tanítani -, szóval ő mondta mindig azt, hogy a két világháború között például a történészek, a történelemtanárok mennyire megbecsültek voltak az adott oktatási intézményekben. Ahhoz, hogy ennek az elvárásnak meg tudjunk felelni, szakmailag felkészültnek kell lennünk és otthonunkban jó könyvtárral kell rendelkeznünk. Ha eljön hozzánk egy diák, mindig tudjunk útmutatást adni neki abban a témakörben, amely őt érdekli, és hogy milyen szakirodalmat tanulmányozzon. Hogy igyekezzünk a gondolkodásukat is inspirálni elsősorban arra, hogy állandóan kérdéseket vessenek föl, semmit se gondoljanak természetesnek és magától értetődőnek, hanem hogy mindig mindennek alaposan járjanak utána. Természetesen nálunk nem volt arra lehetőség, hogy ez a szakkollégium úgy működjön, mint Magyarországon, hiszen az ő munkájukat az egyetem tanárai is segítették. Ez nálunk intézményes formában nem működött. A másik, akit meg kell említenem, az Öllös László. Lacival, akiről köztudott volt már akkor is, hogy rendkívül olvasott és művelt, szintén indítottunk egy ilyen repülő egyetemet, előadássorozatot. Emlékszem rá, hogy görög filozófusokat olvastatott velünk, és erről beszélgettünk. Utólag kiderült, hogy Laci is tagja volt a Jogvédő Bizottságnak. Vele is nagyon szoros kapcsolatban voltam, sokat beszélgettünk olyan kérdésekről, amik az egyetemistákat abban az időben foglalkoztatták. De a legfontosabb kérdés beszélgetéseink során mindig az volt, hogy meddig marad fönn ez a rendszer, és mi lesz utána. Egy esetleges változás esetén a szlovákiai magyaroknak milyen lesz a vezető szellemi elitje, egyáltalán lesz-e ilyen, és esetleg tudja-e magát a szlovákiai magyar értelmiség politikailag artikulálni.- Abból, amit elmeséltél, számomra nyilvánvaló, hogy te egész más történelemszemlélettel rendelkeztél, mint ami a pozsonyi történelem tanszéken uralkodó volt. Hogyan érezted ott magad, visszaemlékszel konfliktusokra?- Ha jól emlékszem, és egészíts ki, mert te is arra a tanszékre jártál, soha nem felejtem el, amikor Butvin nevű tanár úr mindig azzal kezdte, hogy a liberális magyar nemzeti-polgári középosztály gondolkodása milyen veszélyes és káros volt. Ilyenkor mindig elmondta Széchenyi és Kossuth nevét. Azt hiszem, ezzel érzékeltettem is, hogy milyen volt a tanszék. Ő volt a marxista-leninista történelemoktatás őskövülete. Tehát a történelem tanszékre úgy gondolok vissza, mint ahol nagyon sok bigott tanárral találkoztam, főleg 89-ig. Persze nem lehet általánosítani, mert például aki az őskort tanította, az általam nagyra becsült cseh régészt és történészt, Novotnýt például nagyon okos embernek tartottam. Marta Tkadleóková szintén nagyon nyitott volt, ő 20. századi történelmet tanított. Ő volt a mi Ormos Máriánk. Az ókori történelem tanárát, Valachovióot a maga területén szintén jó szakembernek tartottam. Butvin viszont katasztrófa volt. Kuóeráról, a középkori
