Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Szép Attila

SZÉP ATTILA

370 kony, meg nem voltak olyan kapcsolataim, nem voltam olyan kommunikatív az emberekkel, nem ismertem annyi embert, nem jártam annyit Pestre, mint a Péter. Meg nem is volt bennem olyan belső késztetés, megmondom őszintén. A könyvek igen, könyvtár. Aláírtunk valamit Örsújfalun Nagymaros ellen, talán kétszer is aláírtam vagy háromszor, az még 1989 előtt volt, ha jól emlékszem, mindenki aláírta, az egész tábor, megjártál a JAIK-ba, és tudtad azt, hogy a JAlK-ban mindig vannak téglák, az Olivér, meg ilyenek, akiről tudta mindenki, illetve tudni vélte mindenki, hogy ő tégla. Meg ott voltak ezért olyan előadások, előadók, akik azért szemet szúrhattak, a rendszernek, mint Püspöki Nagy Péter, Raffay Ernő, ő még nem profilálódott akkor annyira, akkor még Romániáról beszélt. Örsújfalu is ilyen volt, ott azért millió ember megfordult. Ezekre eljártam, mert mindenki ott volt, minden barátom ott volt, a szorosabb baráti körömből. Az jó volt, szerettem, a JAlK-ban is szerettem. De mondom, amit a Péter, a Jóska vagy a Jancsi csinált, én azt nem csináltam.- A Néhány mondta sem került a kezedbe? Az már 89 nyara volt.- Lehet, hogy olvastam, de nem...- Tehát a Nagymaros elleni tiltakozásra emlékszel, amit aláírtál.- Halványan. De ha meg kellene mondani, hogy mi ellen, meg hogyan... Én nem voltam ilyen, de nem is agitálhattak. Még abban sem vagyok biztos, hogy nekem adták, hogy végigolvastam. Nem vagyok benne biztos egyáltalán. Nem maradt meg bennem a Néhány mondat sem.

(...)- 1989. november 17-ével kapcsolatban milyen élményeid vannak?.- Na most tisztázzunk valamit. 17-én a magyartanszék forradalmárai ettek-ittak és táncoltak a farkastoroki JAlK-bálban, mindenki dőzsölt, asztaltáncoltatás volt, meg minden más volt, érted, szóval 17-én mi mulattunk egész éjjel. Úgyhogy nem készültünk rá. Ami még fontos volt, az a gyertyás tüntetés. Mondjuk erről a Jóskának van több emléke, nekem csak olyan emlékeim vannak, nevetséges dolgok voltak, hogy bejött valami ŠtB-s, és hazaküldtek minket, hogy menjünk haza. (...) A lányok haza is mentek szépen, mi maradtunk. És mentem a városba, ilyen hideg, esős tavaszi nap volt, és a város teli volt ilyen furcsa, hosszú kabátos figurákkal. Álltak a sarkon, meg minden, mondták, hogy ezek az ŠtB-sek. Nem tudom, ki mondta. Hogy mi az az ŠtB, azt halványan tudtam, de mondjuk közelebbről nem tudtam. Tudtam, hogy ezek rossz emberek, no nem ilyen triviálisan, de semmi közelebbi kapcsolatom nem volt velük. S ott álltak, az Óváros meg le volt zárva. Oda már nem mehettél be. Akartam menni a Mihályba, tudod, a kávéházba, ott már rendőrök álltak, igazoltattak, megszűrték. Hogy hogyan jutottak be az emberek a térre, nem tudom elképzelni. Be lehetett jutni, aki nagyon akart, én nem akartam nagyon. Én elmentem az antikváriumba, ott nézelődtem, de a feszültség a levegőben volt. Utána fogtam magam, elmentem a Štúrra, s elkezdtem olvasgatni. Este megjött a Jóska, és akkor elmondta, amit elmondott. Hogy mi történt vele, hogy volt, vízágyúkat, meg ezeket. Meghallgattam. Igazán elkeserítő volt, hogy ilyenek történnek.