Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Szarka László
- Karcsiék, Öllösék erősen jártak át Pestre, te segítesz nekik ebben?- Nem vagy nagyon keveset. Érdekes módon Miklós és Popély Gyula mellett a fiatalok csoportjával nekem nem alakult ki az az intenzív együttműködésem, amelyre pedig nagy szükség lett volna. Az intézetben el kellett kezdeni írni a doktori disszertációt, a különböző feladatok egymást érték, tehát egy kicsit visszafogottabbá is vált ez a pozsonyi kapcsolat. Nagyon utáltam a rendőrségi megfigyelést, s már igyekeztem kitérni előle, főleg mert már közvetlen a családomig ért, még a külvárosi lakásunkba is kijöttek, ismerőseimet, barátaimat is zaklatták. Voltak tehát évek, amikor kicsit visszafogtam magam, s igyekeztem főleg a szakmával foglalkozni.- 1989. november 18-a nekünk, szlovákiai magyaroknak a vágsellyei találkozó miatt fontos. Hol voltál akkor, mit csináltál?- Jó sűrű napokat éltem akkor is. Nekem akkor nagyon fontosak voltak a németországi kapcsolatok, és akkor került sor egy olyan első találkozóra, amikor a müncheni Collegium Carolinum szervezésében Csehszlovákia létrejöttének körülményeit először vitatták meg közösen német, szudétanémet, cseh, lengyel, magyar kutatók, köztük én is, mint kiderült, pazar alpesi környezetben. Tehát november közepén szerettem volna Münchenbe utazni. Közben Balia Kálmán meg Kiss Gy. Csaba segítségével sikerült megszervezni a magyar Ellenzéki Kerekasztal képviselőinek a második találkozóját Prágában a csehszlovák ellenzéki erőkkel. Az első találkozóra, ha jól emlékszem, szeptemberben került sor, nem sokkal Deutsch Tamásék letartóztatása után. Ez után elfogadtunk valamilyen csehszlovák-magyar ellenzéki közös nyilatkozatot, ami a Magyar Nemzetben meg is jelent. S közben született egy megállapodás, hogy a következő fordulóba vonjuk be a szlovákokat is. És ennek az időpontja 1989. november 17. volt. Eperjesi meg kassai levéltári kutatásaim után Pozsonyba jöttem, s innen együtt mentünk tovább a Magyarországról érkezőkkel. Kálmán segített a találkozó megszervezésében. 1989. november 17- én valami helyi belföldi gyorsvonattal déltájban érkezünk meg Prágába és a Sláviában találkozunk Doležalékkal és Mandlerrel és még néhány cseh ellenzékivel. És azt láttuk, hogy tele van rendőrrel a belváros, és tele van maga a kávéház is olyan emberekkel, akikről sejteni lehetett, hogy megfigyelők. Először magunkról gondoltuk, hogy ilyen fontosak vagyunk, de már a cseh ellenzékiekkel váltott első szavakból kiderült, hogy a város és persze a rendőrség is a délutáni nagy diáktüntetésre készül. Nekünk el kellett volna dönteni, hogy akkor menjünk ki mi is, vagy folytassuk a beszélgetést. Hát magától értetődik, ha Prágában történik valami, menjünk ki mi is. De valakik késtek, talán épp Némcová, akinek a lakásán tervezték az esti „hivatalos” találkozót. Akkora már kiderült, hogy a szlovákok valószínűleg nem fognak megérkezni, talán már Kálmán is jelezte ezt Pozsonyban, hogy a szlovákok nélkül megint nem fogunk beszélni lényegi dolgokról. A szlovákiai magyar kérdést a csehek a szlovákok nélkül nem kívánták velünk megvitatni. Tény, hogy november 17-én délután nem mentünk ki a Stromovkára, ahol a diáktüntetés elkezdődött. Még valakiket vártunk, s ezért sokáig bent ültünk a Sláviában, és onnan mentünk át Némcová lakására, egy belvárosi lakásba, ahol Mandleréken kívül megjelent az Obroda néhány képviselője. Elkezdődött a tárgyalás, biztos volt valami napirend is. Egyszer csak csörrent a telefon. Mi akkor már hallottuk, hogy a tüntetők elindultak befelé, a város felé, s világos volt, hogy rövid tárgyalás lesz. De 357 SZARKA LÁSZLÓ
