Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Mihályi Molnár László
MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ 332 Ferenc. Jómagam azután kerültem oda, amikor az átvilágítás után, vagyis közben Gyimesi elhagyta Prágát. Én voltam talán az első képviselő, aki már úgy került a parlamentbe, hogy először lusztrálták és utána került be. Május elejétől vettem részt a parlamenti munkában. No persze ez nekem idegen környezet volt, ott azért a csehek, a cseh kultúra határozta meg az országgyűlés légkörét. Volt ugyan egy-két Laco Roman, Móric, Pánis nevű nemzetiszocialista vagy valamilyen nemzeti párti képviselő Szlovákiából, akik, ugye, kilógtak a sorból, mert a felszólalási stílusuk miatt ott nevetség tárgyát képezték. Emlékszem, hogy ez a Pánis nevű képviselő rengeteget telefonált a parlament folyosójának egyik telefonjáról. Aztán a csehek egy táblát nyomtattak és helyeztek el a telefon fölött, le is fényképeztem, valahol meg is van nekem, hogy innen telefonálgatott hosszú heteken keresztül Jozef Pánis parlamenti képviselő, béke poraira, vagy valami hasonló, tisztelet emlékének. Szóval ilyen tréfálkozások voltak. Az egyik nagy gond az volt, hogy ott, Prágában szinte teljesen el voltunk szigetelve az otthoni világtól. Habár minden héten hazajöttünk, de mégis éreztük a hiányát, hogy nem vagyunk közvetlen kapcsolatban a választókkal. Időnk nagy részét Prágában töltöttük, és olyankor az ember aztán hajlamos arra, hogy elhiggye, amit mutatnak neki, amikor hazajön. Mert ha elmegy egy falugyűlésre, bárhová, ott természetesen annak a pártnak a hívei lesznek jelen, és ha az ember azt hiszi, hogy az egész közösség ugyanolyan, nagyot téved. A mieink közül sem tudta magát mindenki megóvni attól, hogy ebbe a hibába beleessen.- Tehát abban az időszakban, amikor parlamenti képviselő voltál, helyi szinten nem tudtál beleszólni a politikába?- Amíg parlamenti képviselő voltam, minden hónapban egy hét szabad volt. Ekkor tudtam leginkább bekapcsolódni a helyi ügyekbe, hiszen önkormányzati tag is voltam ekkor. Be kellett járnom az egész kerületet, Rozsnyó, Szepsi, Kassa, Királyhelmec, Nagykapos környékét, úgyhogy elég sokat utaztam. Egyéb elfoglaltságok is voltak, országos tanácskozások, keveset voltam itthon a családdal is. Vettem egy használt autót, és azzal rengeteg kilométert lefutottam. Tudtam, hogy az emberek várják az információkat, híreket, és jó, ha első kézből kapják meg. Tudtam azt is, hogy amennyiben valaki szerepet vállal egy mozgalomban és őt azért fizetik, akkor ez a kötelessége.- Végül is, amikor az ország kétfelé vált, megalakult Szlovákia, te ezek után még valamilyen módon próbáltál politizálni? Mert nagyon sokan akkor definitíve abbahagyták.- Hát ellentétek alakultak ki az Együttélésen belül is. Én szerettem volna, ha az Együttélésben végbemegy egy természetesebb tisztulási folyamat. Ami azt jelentené, hogy szakemberekre lenne építve a párt, akik vállalják, hogy ott vannak mindenhol, ahol lenni kell. Ha egy választási pártrendszerű valami jönne létre. Annak lenne szavazati joga, aki belép a pártba. Akkor választhat és akkor megválasztható, ha bizonyos kötelezettségeket is magára vállal, nem úgy, hogy felelőtlenül bekerülhet és szavazhat bárki, anélkül, hogy bármilyen kötelezettség is hárulna rá. És fontos feltételem volt, hogy az olyanoktól, mint Gyimesi, meg kell szabadulni. De közben Gyimesi keményen politizált, be akart jutni a következő választásokon is a
