Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Liszka József

LISZKA JÓZSEF 314 szimpatizánsi-lista volt, vagy valami hasonló. Te ezt jobban tudod. Szóval ezt ott akkor aláírtam, sőt házaltam is vele. A múzeumban, emlékszem, aláírattam a kollégákkal. Úgy emlékszem, mindenki, a szlovák kollégák is aláírták. Aztán bementem vele a Csemadokba is, ahol éppen elnökségi ülés volt. No, ott már ketten nem írták alá. S tudod, ki volt az a kettő? Megmondom, legfeljebb kihúzzátok, Csizmadia Béla és Gémesi Károly. Akkoriban történt az is, hogy Bauer Feri összehívott néhány újvári értelmiségit, hogy vitassuk meg a teendőket. Orvosok, mérnökök meg a magamfajta régész-néprajzos volt jelen. Nem voltunk talán tízen sem. Hogy konkrétan mit beszél­tünk meg, végképp nem tudom már, arra viszont emlékszem, hogy néhányan, vezető orvosok, s most nem Ferire gondolok!, azon viccelődtek kényszeredetten, hogy ki és mit tud kártyázni, mert majd jó lenne azoknak egy cellába kerülni. Látszott a szemü­kön a félelem, de közben érezték az idő szavát is, tehát, hogy időben kell helyezked­ni. Ezt követte később a már elmondott plakátolás. Ezeket leszámítva valóban nem foglalkoztam közélettel, pláne politikával. Már ennyi is elég volt, hogy elmenjen tőle a kedvem. A napi politikát csináló konkrét személyek egy részét ismertem, és láttam, hogyan fordították meg a köpönyeget. Nagy véleményem nem volt ezekről az ember­ekről. De az egész folyamatot, a rendszerváltást, meg ezt a nyitást, a határok meg­nyitását, ez óriási élmény! Boldog vagyok, hogy megéltem, és ebben a korszakban tudtam élni. Emlékszem rá, mi kocsmában ültünk, amikor kijött a hír, hogy ledöntöt­­ték a berlini falat. Nem akartam elhinni. Olyan öröm volt, hogy az fantasztikus.- Neked Németország is megnyílt.- Ez az, hogy én Németországba, a német nyelvterületre mindig rettenetesen vágy­tam. Az NDK-ba olykor, turistaként elmentem. Középiskolás koromban két nyáron diákmunkát is vállaltunk ott néhány barátommal. De amúgy nekem nem voltak kapcsolataim Németország felé. És itt csatolok vissza arra a történetre, amikor a vonatban a Gedai Sanyi bácsi mondta, hogy a leánykának németül kell tanulnia, és ennek hatására én tanultam németül. Hogy mennyire nem tudja az ember kiszá­mítani azt, hogy mikor lehet még valaminek haszna. Hogy én úgy ahogy megtanul­tam németül, annak köszönhetően 94-ben megpályáztam a Humboldt-ösztöndíjat, és meg is kaptam. Persze ehhez szakmai eredmények is kellettek, de ha nem tudok németül, fel sem vetődhetett volna bennem a pályázás ötlete. És akkor két éven keresztül családostul Németországban tudtunk élni. Ez szakmailag egy óriási hozadék volt számomra, legalábbis én úgy érzem, kinyílt előttem a német szakiro­dalommal és a kollégákkal való kapcsolaton keresztül az egész világ. És nemcsak az én számomra. Ennek köszönhetően Icu megtanult németül. A fiunk, a Józsi ott nőtt fel, két éven keresztül ott laktunk, szintén megtanult németül. Tehát egész más világ jött el nyolcvankilenccel, azt a bezártságot én nagyon nem tudtam elvi­selni. Valahol ez a szlovákiai magyar kis játéktér nekem mindig kevés volt. Olyanokat csináltam meg, hogy mikor a legnagyobbik fiam, a Szabolcs olyan 7-8 éves volt, elmentünk az NDK-ba. Az első feleségem az nem volt olyan kirándulós típus, a fiammal elmentünk NDK-ba, elmentünk Berlinbe, elmentünk a tengerpart­hoz. Tehát a világból mindig többet meg szerettem volna látni, és az akkori létező világ nekem nagyon szűk volt, azt nem lehet elmondani, hogy mennyire. A másik oldala meg az, hogy, most neveket nem mondok, az hogy itt, a szlovákiai magyar játéktéren ki milyen szerepet vállal, és mikor, hol és kit pocskondiázott, az mond­juk undorított már akkor is, és azóta is, de nem tudott kihozni a sodromból.

Next

/
Thumbnails
Contents