Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Liszka József
teljesen eltörpítő dolog volt, hogy mindent tudott. Nem tudtál olyat mondani, kérdezni vagy nem tudtál olyat tévedni, hogy ő ne tudott volna hozzászólni bármihez és elmondani a véleményét. Nyilván ezért is féltünk tőle. idősebb korára aztán részben lekopott róla az a szarkasztikus, cinikus, ironikus humora, amit a hallgatókkal szemben nagyon sokszor kiélezett. Egy vizsgájáról rúgott ki, de az nagyon emlékezetes volt számomra. A vizsgái úgy néztek ki, hogy volt a kötelező olvasmányok listája és még azon belül, az mellett rengeteg áttekintésre kötelező. És amikor vizsgázni mentünk, akkor három kérdést tett fel, mielőtt még vizsgára engedett volna valakit. A kötelező olvasmányokból egy-egy ötletszerűen kiválasztott könyvre kérdezett rá, és ilyen marhaságokat, hogy van-e benne kép, meg hasonlóak. Egy ilyen kérdésre futottam rá, s mivel nem volt a kezemben a könyv, persze hogy nem tudtam. Vagy van, vagy nincs. Két lehetőség, hát én a rosszat mondtam. Erre azt mondta, hogy ne haragudjon, ha nem készült föl, így nem vizsgáztathatom, tessék menni a könyvtárba, készüljön föl és a következő alkalommal jöjjön el. És ha majd megy ki az ajtón az egyetemről - tette hozzá távoztomban - ott az ajtó mellett a falon van egy tábla, oda van írva, hogy egyetem! És nem óvoda! Ezt ne felejtse el!- A budapesti kollégiumi élet milyen volt?- Fél évig albérletben laktam, nem kaptam kollégiumot, aztán valamikor decemberben költöztem a Budaörsi úti kollégiumba. Először egy olyan szobába, hogy két arab meg egy orosz szobatársam volt. Utána átkerültem egy másikba, egy keletszlovákiai srác, régészhallgató, az ágcsernyői Varga Béla mellé. Ő volt számomra az, aki a szlovákiai magyar öntudatomat, mondjuk, fölhergelte.- Miért, addig nem volt?- Nem, én magyar voltam és kész. Én a szlovákiai magyar irodalmat talán nem is olvastam gimnazista koromban vagy nagyon mérsékelten. Az Irodalmi Szemle révén inkább, de abból is főleg a kevés egyetemes irodalom érdekelt benne. Thomas Mannt olvastam meg ilyeneket. A szlovákiai magyar valóság nem különösebben tartott engem fogva. És a Varga Béla meg folyamatosan Fábryról, Tolvaj Bertalanról meg ezekről nyomta nekem az igét. És akkor elkezdtem olvasni, fölnéztem rá, mert két évvel öregebb volt. Ő már nagyfiú, ő már mindent tud, és ő ilyen szempontból is példakép lehet, hogy öntudatos szlovákiai magyar. És folyamatosan hangoztatta, hogy haza kell jönni. Nem azért vagyunk itt, hogy aztán itt maradjunk Pesten. Haza kell jönni utána és itthon állni a fronton. Aztán ő mégis ottmaradt. Később elment Petőfit keresni Szibériába azzal a kazánkováccsal. Igen, ő volt a régészszakértő. Pár éve amikor Nagytárkányban voltunk, és átmentem Kistárkányba, ahol van egy falumúzeum, és ott a falon egy kémcső, benne szürke por, piros-fehér-zöld szalagból masni rákötve és mellette a felirat, hogy Petőfi Sándor hamvai. Varga Béla hozta őket haza, és itt a szülőföldnek átadta. Ez volt az a Varga Béla, aki annak idején nagyon nagy hatással volt rám, és valóban akkor elkezdtem olvasni Dobost, Dubát, akkor a Mácsnak az Adósságtörlesztését, meg ezeket az akkori szlovákiai magyar regényeket, ezeket mind elolvastam. Igen belelkesedtem tőle, fontos ember volt bizonyos szempontból az életemben.- Otthon a faluban a Csemadokkal volt kapcsolatod? 299 LISZKA JÓZSEF
