Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Liszka József
LISZKA JÓZSEF 292 Persze kisebb-nagyobb munkákba besegítettünk, de alapvetően nem hárult ránk semmi ilyen, csak a tanulásnak tudtunk élni, illetve az afféle szenvedélyeknek, mint az olvasás. Többes számban beszélek, tehát egy húgom van, Cs. Liszka Györgyi, aki most a Vasárnap főszerkesztője, hét évvel fiatalabb tőlem. Sokat mosolygunk azon, főleg ő, hogy ha őt kérdezik a gyermekkoráról, szinte mindig azzal kezdi a mondókáját, hogy „a bátyám..." Aztán sokszor elmondja, hogy „aki nagy volt és okos...” Én meg azt mondhatnám, hogy „a húgom, aki kicsi volt és lelkes, tanulékony...” Szóval ő volt számomra az első olyan médium, ráadásul mindjárt a háznál, akinek elmondhattam olvasmányélményeimet, s ösztönözhettem őt, hogy ő is olvassa el ezeket. így aztán vélhetően egy csomó dolgot sokkal korábban olvasott el, mint az kora alapján elvárható lett volna.- Édesapád esetében mit takar a kétkezi munkás kategória?- A vasútnál dolgozott, Párkányban a fűtőházban. Nem tudom pontosan, hogy mit csinált. Mindig az volt, hogy ő a fűtőházban dolgozik. A mai ember talán nem is tudja, mi az a fűtőház. Bizonyos vasúti csomópontoknál olyan építmény volt, ahol a gőzmozdonyokat előfűtötték, onnan indították aztán. Lehet, hogy most is így hívják ezt az építményt, miközben már gőzmozdonyok nincsenek. Tehát ott dolgozott valamit. Szóval nem tudom pontosan, hogy mit. Munkásember volt. Egyébként amolyan mindenes, nagyon ügyes kezű volt. Itt, a szobámban is látni még olyan polcokat, amiket ő csinált valamikor. A könyvespolcokat gyakorlatilag folyamatosan gyártotta nekünk, amíg otthon laktunk. Sőt mikor később Újvárban laktunk, akkor is. Ha élne, nyilván a mostani könyvespolcaim is az ő keze munkáját dicsérnék. Most már nekem kellett átvenni ezt a funkciót, és én csinálom a polcaimat. Főzött is, ha szükség volt rá. Volt egy néhány éves időszak a gyerekkoromban, amikor anyám sokat betegeskedett, sokat volt kórházban, akkor ezt gond nélkül megtette, minden ház körüli munkát elvégzett, mindent megreparált, egyedül, szó szerint egyedül. Ma nem is értem, hogyan tudta ezt megoldani. Megcsinált olyan ácsmunkát is, mint a porta egyik, nem is kicsi melléképületének a tetőszerkezete. Családjának élő ember volt. Inkább ennek a praktikus oldalait intézte, anyám meg inkább foglalkozott a lelkivilágunkkal. Anyámmal sokkal többet beszélgettem, sőt, főleg középiskolás, serdülő koromban rengeteget beszélgettem, minden ügyes-bajos dolgomat elmondhattam, és el is mondtam neki. Tehát volt egy ilyen munkamegosztás köztük. Valószínű nem tudatosan, de így alakult ki.- A nagyszüleid?- Anyám peredi származású, az anyai nagyszüleimnél töltöttük általában a nyári vakációt. Ezekkel kapcsolatban nagyon szép emlékeim maradtak. Az aratás körüli időszakok voltak ezek, minden évben talán egy hónapot tölthettünk ott. Anyai nagyanyám, mint említettem, rengeteget olvasott, és amikor ott nyaraltam, akkor is persze mindig olvasni szerettem volna. Ő viszont akkor igyekezett ebben fékezni, mondván, a gyereknek azért legalább nyáron a friss levegőn a helye. S eldugta a könyvet, amit éppen olvastam. Én meg persze titokban megkerestem. Majd idővel arra is rájöttem, később be is vallotta, hogy nemcsak eldugta, de titokban el is olvasta. A Winnetou-t és Cooper Nagy indiánkönyvét végül mind végigolvasta velem versenyben, mert kíváncsi volt, hogy hát ha a gyereket ennyire érdekli, akkor mi
