Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
László Béla
LÁSZLÓ BÉLA 288 jelen. Sajnos néhány kolléga, Révész Bertalan, Alabán Ferenc, aki akkor a Hunmán Tudományok Karának dékánhelyettese volt, nem a nemzetiségi kar létrehozása mellett érveltek. De ennek ellenére akkor már az Együttélésben is, különösen a tekintélyes Dobos László is, tudatosították azt, hogy ez elfogadható, jó út. így sikerült elfogadni egy nyilatkozatot, hogy a politikai mozgalmak milyen feltételek mellett fogják támogatni közösen is a Nemzetiségi Kultúra Karának a létrehozását. Ezeknek a feltételeknek én akkor dékánhelyettesként nagyon hamar eleget tettem, és a megváltoztatott, új kari koncepciót bemutattam a politikai mozgalmaknak külön-külön is, akik ezt jónak tartották. Ezt úgy lehetett értelmezni, hogy a magyar politikai mozgalmak lényegében megegyeztek a kar ügyében. A magyar pártok formálisan elfogadták a kar koncepcióját és támogatták létrejöttét, de igazából nem tettek komoly, határozott politikai lépéseket a kar működtetése érdekében. Van der Stool, az EBESZ főbiztosa látva a szlovák-magyar feszültségeket, többször ellátogatott Szlovákiába. Minden alkalommal személyesen engemet is meghívott, és magánbeszélgetést folytattunk e témában. Nagyon sokat telefonáltunk is ebben az ügyben, hogy áll a helyzet, miképpen lehetne a kar létrehozását előmozdítani. Mert ők is nagyon jónak tartották a kar koncepcióját úgy, ahogy azt már az előbb jeleztem, hogy a nemzetiségek kapnának benne egy kutatóintézetet. Ez egy előremutató példa lehetne más országok részére is. Támogattak bennünket minden szempontból. Úgy látszik azonban, hogy a szlovákiai magyarság sem tudott teljes mértékben azonosulni ezzel az elképzeléssel, és nem kaptuk meg sem a politikától, sem a szakmai, társadalmi szervezetektől az igazi, őszinte támogatást. Még egyszer elmondom, sajnálom, hogy korábban, amikor ez a koncepció megszületett, voltak olyan vélemények, ellenvetések, amelyek nem feleltek meg a valóságnak. Ez egy teljesen magyar nyelven oktató kar lehetett volna. így eljutottunk 1993 őszéhez, amikor nemzetközi és hazai nyomásra, lényegében az előkészítő bizottságban folytatott aktivitásunk miatt is, a rektor úr kényszerült kinevezni a kar statutáris képviselőjét, aki sem érzelmileg, sem egyéb megnyilvánulásaival nem kötődött a szlovákiai magyarsághoz. Magyarul tudó személyről volt szó, de az egyetemen belül és magyar körökben nem volt járatos és nem volt ismeretes. Ez Darina Marcinková docens volt, aki mellesleg távoli rokonom még Hanváról. Én akkorteljes mértékben biztosítottam támogatásomról a kinevezettet, de a kar koncepciójáról nem tudunk lemondani. Kértük őt, hogy valósítsa meg azt az elképzelést. Sajnos a kinevezett statutáris képviselő Liba professzor úr nézete és javaslatai szerint kezdett eljárni, amely nem felelt meg nekünk. Mert az a koncepció, amivel ők jöttek, lényegében csak szemfényvesztés volt. Olyan karban gondolkodtak, amely nem rendelkezett volna igazi jogkörökkel, s nem felelt meg azoknak az elképzeléseknek sem, amelyekben a magyar politikai mozgalmak megegyeztek. A főiskolán belül is folytak a küzdelmek, és azt hiszem, még ebben a nagyon feszült helyzetben is a siker küszöbén álltunk az ősz folyamán. Biztosítottuk a kinevezett statutáris képviselőt, hogy ha a kar az eredeti koncepció lényegét megtartva jön létre, őt fogjuk megválasztani a dékánjának. A kar létrehozását minden személyi ambíció fölé helyeztük. Az egész, ha visszagondolok, akkor bukott meg, amikor a szenátusunk, amit mi még 92-ben, 93 őszé hoztunk létre, valahogy kezdett belefáradni a küzdelembe. Talán a félelem, talán a kilátástalanság miatt, a szenátorok közül többen lemondtak, lényegében föladták a küzdelmet. A szenátus felbomlott. Ekkor már láttam, hogy szenátus nélkül a kart nem tudjuk létrehozni. A mai napig meggyőződésem, ha a szenátusunk, kibírta volna még két-három hónapig, akkor létre tudtuk volna hozni a tervezett egyetemi karunkat.
