Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Kovács László - L. Juhász Ilona

- Ezek, amit beolvastatok, tulajdonképpen a VPN hírei voltak, és a te hangodon 251 ment a városban?- Igen, és mindent ott rögtön fordítottam le. Most vissza nem hallgatnám, semmi pénzért, mert biztos elsüllyednék szégyenemben. El tudod képzelni nyers fordítás­ban az olyan szöveget, amit akkor kapok meg?! Na, ez ment magyarul. Úgyhogy a VPN nagyon korrektül viselkedett.- Ez azt jelentette, hogy Rozsnyón nem két vonalon futottak a szálak, tehát egy szlovák VPN- és egy magyar FMK-vonalon, hanem csak a VPN-vonalon, amiben vol­tak magyarok is. Te is valamiképpen kapcsolatba kerültél akkor ezekkel az ember­ekkel?- Nem nagyon. Én szervezett formában nem vettem részt a mozgalomban. Ha vala­mit meg kellett oldani, nem volt rá ember, akkor én elvállaltam, de olyan gyűlések­re nem jártam, ahol döntések születtek.- Akkor a nagypolitikát inkább csak szemlélted?- Szemléltem, meg amiben helyi szinten magyar vonalon segíteni tudtam, abban segítettem.- Úgy tudom, hogy valamikor január elején volt Szencen a Csemadoknak egy fon­tos tanácskozása. Ott tulajdonképpen eldőlt, hogy a Csemadok nem alakul párttá. A következő hetekben Duray Miklós elkezdi beutazni Dél-Szlovákiát, és elkezd szer­vezni egy másik mozgalmat az FMK mellett. így jutunk az Együttélés megalakulá­sáig. Hogyan jutottak el hozzátok azok a hírek, hogy itt szerveződőben van egy új magyar mozgalom? Erről mit tudsz mondani?- Ahogy említettem neked, én aktívan a politizálásba nem kapcsolódtam be. Szencen sem voltam, oda talán Ambrus Feri ment el, vagy ő sem, sajnos nem emlékszem már. A Csemadok járási bizottságot decemberben összehívtuk, új elnökség lett választva, és Ambrus Feri lett az új járási titkár. Akkor aztán végre saj­tóban közzétettük a Csemadok állásfoglalását a változások mellett. Még visszatérve az első időszakra, az nagy dolog volt, amikor kiderült, hogy hazajött Duray Amerikából. És megjelent a Nap, az FMK lapja. Lehoztak egy beszél­getést Duray Miklóssal, ahol azt nyilatkozta, hogy a Csemadokra nincs szükség, s hogy meg kell szüntetni. Fábián Edit volt az első ember, akivel erről beszéltem, és nagyon meg voltunk döbbenve, hogy hát Duray ezt nyilatkozta. De furcsa módon ezt a nyilatkozatott aztán nagyon hamar elfelejtettük, s az FMK-ra haragudtunk, ha a Csemadokot kritizálta. Ezt csak azért mondom, hogy az emberi agy milyen furcsán működik. Ezt a szelektív emlékezetet saját magamnak sem tudom megmagyaráz­ni. Ugye Duray az ellenállót jelentette, mert ő nyilvánosan felvállalta a Jogvédő Bizottságot, mert őt ismerték, míg a többieket, akik a háttérben dolgoztak, nem. S persze börtönben is ült. Hogy megértsd, nekem az FMK valahogy úgy maradt meg az emlékezetemben, hogy ők fordultak a Csemadok ellen először, holott ez a való­ságban nem így volt. Egyszerűen ez volt az érzésem, akkor ez jött le. És sértve érez­tem magam, mert úgy éreztem, hogy én mint Csemadok-alkalmazott és még JUHÁSZ ILONA

Next

/
Thumbnails
Contents