Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kovács László - L. Juhász Ilona
egy általános műveltséget, persze, ha komolyan vette az ember a tanulást. Nekem ez az iskola nagyon sokat adott, sokkal többet, mint a gimnázium.- Kétéves volt ez az iskola. Utána mi történt?- Hát utána jött a nagy kérdés, hogy hol elhelyezkedni, ami azért nem volt problémamentes. És amit említettem neked, a Csemadokban is tevékenykedtem, jártunk a gombaszögi ünnepségekre plakátozni, miegymás, meg más téren is bekapcsolódtam a munkába. Szóval mikor hazajöttem, végül Szőllős Sanyi bácsinak, a Csemadok-titkárnak köszönhetően sikerült elhelyezkedni. A Csemadok egy olyan hely volt Rozsnyón, mint egy biztos pont a magyaroknak, meg Szőllős Sanyi bácsi személye is. Hozzá lehetett fordulni, tőle lehetett kérdezni, mert ő biztos útbaigazított. Neki köszönhetően a gömörhorkai cellulóz-és papírgyár üzemi klubjába kerültem népművelőnek. Ott dolgoztam öt évig, de azt el kell mondanom, hogy ezt az életemből amolyan elpazarolt öt évnek tekintem.- Mit csinál egy népművelő a gömörhorkai papírgyárban, ahol többségében fizikai munkások vannak, s etnikailag is vegyes a társaság? Mit lehet csinálni ott egy népművelőnek?- Sok mindent lehet, mert ez az intézmény volt egyben a falusi kultúrház, s a régió tekintetében is egy aránylag fontos hely volt, sok rendezvényt tartottak benne. Itt zajlott a gyárhoz kapcsolódó minden rendezvény, a nyilvános pártgyűléstől a nyugdíjastalálkozóig, a fúvószenekarok fesztiváljáig. Ott tartották például a Csemadokrendezvényeket, a helyieket, a körzetieket is, és könyvtár is volt az épületben.- Öt évig bírtad ott?- Igen öt évig, mert nem volt más lehetőség. Aztán egyszer adódott egy olyan dolog, hogy felajánlották, nincs-e kedvem bemenni Pelsőcre a könyvtárba dolgozni. Elfogadtam az ajánlatot. Mert azt tudni kell, hogy Gömörhorkára nagyon problematikus volt az utazás. Amikor bekerültem Pelsőcre a körzeti könyvtárba, a gyerekrészlegnek lettem a vezetője, előadásokat is tartottam, szerveztem a gyerekeknek. Ezt eléggé szerettem, de ez sem elégített ki. Ott kilenc hónapig dolgoztam, és akkor Szőllős Sanyi bácsi, a Csemadok rozsnyói járási titkára felkeresett, hogy nem akarok-e a Csemadokba menni, mert Fábián Edit, az elődöm elmegy. Ezzel kapcsolatban még el kell mondanom, hogy amikor befejeztem az iskolát és hazajöttem, az akkori rudnai Csemadok-elnök felkért, hogy vállaljam el helyette az elnökséget a faluban, mert ő már le akar mondani. Mivel akkor ilyen világmegváltó terveim voltak, el is vállaltam, és nagyon nekiduráltam magam a dolognak. Rudnán a magyar iskola is megszűnt a 70-es években, így Csemadok-vonalon igyekeztem tenni azért, hogy a falunak a magyar jellege megmaradjon. Például az óvodába is elmentünk rajzversenyt szervezni, aztán a fiatalokat is nagyon sikerült a Csemadoknak megnyerni. Majdnem duplájára nőtt a Csemadok-tagok száma, miután elnök lettem. Irodalmi esteket is szerveztünk. Drenko Pista bácsi, egy műkedvelő irodalmár állította össze az irodalmi esteket, például Petőfi verseiből, ezzel járta a falvakat. Előadást tartott, közben mindig másvalaki felolvasott a helyiek közül egy vers részletet. Jól megkínlódtam néhányszor, amikor a szlovák iskolá-
