Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Gyurgyik László
GYURGYÍK LÁSZLÓ 148 - 1985 őszén kerültem be, és gyakorlatilag két szakaszban voltam ott, mert 1988-ban másfél évre saját elhatározásomból távoztam az intézetből. Mivel ezt megelőzően megnősültem, és lakáshoz szerettem volna jutni. Az ilyen értelmiségi munkahelyek nem igazán tudtak lakást biztosítani. Viszont pont egy JAIK-os kapcsolatom révén hozzájutottam ahhoz az információhoz, hogy a lakáskezelői vállalatok fűtői viszonylag gyorsan szolgálati lakáshoz juthatnak. És akkor 1988 tavaszán elmentem a pozsonyi 4-es kerületbe fűteni, és karácsony előtt már az új lakásban laktunk. Mint fűtő jutottam lakáshoz Dévényújfalun, és Lamacson fűtöttem. Közben folyamatosan tartottam a kapcsolatot a kutatóintézettel. Tehát elmentem fűteni, s a lakáshoz jutásért cserében alá kellett írnom, hogy tíz évig fűtőként fogok dolgozni. Viszont a jogász ismerőseim az mondták, hogy ez a szerződés nem érvényes, mivel az átkosban volt egy olyan törvény, hogy ha valakinek van egy adott végzettsége, akkor azt ki kell használni, és hogyha az illető nem olyan munkakörben van, mint amilyen a végzettsége, akkor abban az esetben az ebben a pozícióból kötött munkajogi szerződések érvénytelenek. Magyarán mondva, a tíz évre szóló munkaszerződésem nem kötelez semmire, tekintettel arra, hogy felsőfokú végzettségem van, ott pedig betanított munkásként dolgozok. Persze ha a vállalat felkínált volna valamilyen felsőfokú végzettséget igénylő állást, akkor köteles lettem volna ott tovább dolgozni. Viszont erre nem került sor. 89-ben, egy hónappal a változások előtt, november elején mentem vissza dolgozni az agrárgazdasági kutatóintézetbe.- A nyolcvanas évek második felében azért Csehszlovákiában is beindultak valamiféle folyamatok, amelyek elkezdték bomlasztani a rendszert. A szlovákiai magyarság körében fontos iskolái voltak ezeknek a folyamatoknak a művelődési táborok és más hasonló rendezvények. Be tudtál ezekbe kapcsolódni, illetve folytattad-e akkoriban a tevékenységedet a Jogvédő Bizottságban?- Visszatérve annyit, hogy mikor Pozsonyba kerültem és röntgenlaboránsként dolgoztam, az egy viszonylag szabad keretet jelentett a számomra. Egyrészt hogy a JAIK-ot szerveztem, nyaranta részt vettem a különböző táborokban, kerékpártúrákon. Ez eleve biztosított egy olyan baráti kört, amellyel ma is tartom a kapcsolatot. Nagyon sok olyan emberrel ismerkedtem meg akkoriban, akikre a mai napig mint fantasztikus emberekre tekintek, s akiknek nagyon sok mindent köszönhetek emberi meg egyéb vonatkozásban is. A röntgenlaboránsi pályám alatt kapcsolódtam be a Jogvédő Bizottság munkájába. Az egyik oldalon részt vettem a bizottság által fogalmazott levelek megbeszélésében, másrészt a terjesztésében is. Például egy alkalommal Csáky Palihoz vittem leveleket, amiket aztán ő terjesztette tovább a környéken kocsival. Duraynak akkor az volt az elképzelése, hogy a hatalom felé valamiféleképpen prezentálni kell azt, hogy itt nem egy személy dolgozik, hanem egy szélesebb kör van, és ha egyugyanazon a napon az ország különböző pontjain kerülnek postára a levelek, akkor ez valamiképpen jelzi azt, hogy itt nem egy ember futkározik a terepen.- Amit a hatalom úgyis tudott egyébként.- Persze, de valamiképpen az is tudott volt, hogy van egy ember, akinek a szerepe ebben az egészben sokkal meghatározóbb, mint a többieké. Aztán voltak komikus történetek. Például a Kovács Tibiék vittek leveleket Nagyszombatba, és leszakadt
