Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Gombik Róbert

danom. Ez igazán nagyon furcsán hangzik, de megtörtént, mikor Légen voltam kórházban. Kértem az igazgatótól, hogy a kórházban parkolhasson az autóm. Megengedte. Minden vasárnap kimentem a határba. Majdnem mindig megtörtént, hogy állatkák közeledtek, nyulak, fácánok, őzikék és egyszer-egyszer olyan közel voltak az autó körül, hogy ezt olyan kis csodának tartottam. Akkor is általában mindig könnyezve miséztem az autón. Ezt nem lehet elmondani. Soha nem veszítettem el a hitemet és a reményemet. Sőt, olyan erős volt bennem, hogy már tizenöt évvel Gorbacsov föllépte előtt mondtam, Moszkvából fog jönni a változás. Mindig bíztam abban és most is bízom, hogy a gonoszság fölőrli önmagát. Gyakran sokat meg kell szenvedni érte ártatlanoknak, millióknak és millióknak, de végül mindig föltornyosul a gonoszság, a sok-sok bűn, s akkor valaminek történnie kell. S valami kirobban, mint forradalom vagy háború. Változás jön. Nem mindig hozza meg a jót, vagy csak egy kis időre. Valaki mondta 91-ben, hogy ellopták a forradalmunkat. Hát úgy volt.- És 1989 előtt mennyire érezted, hogy lesz változás? Hogyan ért téged 89?- Nem csodálkoztam túlságosan. Mert én mindig láttam azt az óriási erőt a diákokban és a művészekben.- Visszavettek a papi állásodba?- Itt megint történt valami, amibe tulajdonképpen belehúztak. Megmondom, mi történt. 1984-ben látogatni kezdett a barti származású Burián Laci bácsi egy osztálytársammal, hogy nem akarnék-e visszamenni a pasztorációba. Hát vonakodtam, de aztán Bartal Károly, az újvári esperes kényszerhelyzetbe került. Húsvét körül nagyon sok volt a munka, nem volt, aki gyóntasson. Egy káplánja volt három helyett. Beleegyeztem, hogy megyek segíteni Újvárba. Kaptam két hétre engedélyt. Aztán kaptam megint egy hétre engedélyt, aztán megint két hétre. Csak úgy, hogy kisegíthessek. Aztán egy hónapig nem kaptam, két hétig megint kaptam, aztán két hónapra nem kaptam. Akkor Laci bácsi azt mondta, gyere hozzám Szőgyénbe. Ott laktam a plébánián, ő pedig Barton. Ott miséztem, persze engedély nélkül.- Már úgy, hogy a híveknek?- Igen vasárnaponként és hétköznap is. Ott-tartott engem egészen 1985. január 1- ig. Akkor ő lett a párkányi esperes, és kellett neki káplán. Engemet kért káplánnak. Nagy nehezen megadták, mert volt felügyelet. Aztán egy év múlva, mert kicsit a terhére voltam biztos, mivel mindenféle látogatóim voltak, ezért odaadták a legroszszabb plébániát, ami volt a környéken, Kisgyarmatot. Nagyon kedves nép volt, nem szenvedtem hiányt semmiben sem, és jól éreztem magamat. Ott ért 1989. Ott látogattatok meg ti is engem, a három Laci és a Károly.- 1989-et hogyan dolgoztad fel magadban?- Én nagyon nagy örömmel, de ez csak egy-két hónapig tartott. Mindjárt észrevettem, hogy itt olyan erők is vannak s fognak előtérbe kerülni és előretörni, amelyek nem jók. Meóiart amikor először hallottam beszélni és beszéltem vele, már érez-123

7 /