Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Gombik Róbert

- Ezeket ti, papok elítéltétek?- A fiatalok mind elítéltük.- A békepapság inkább az idősebb generációra volt jellemző?- Igen, persze kivéve egynéhány fiatal papot.- Vagyis az ötvenes-hatvanas években meghurcolt generáció volt inkább érintett?- Igen, akik már meg voltak hurcolva, azokra könnyebb volt ráijeszteni. Akikkel beszéltem, egyik sem helyeselte a rendszert, csak hát a gyávaság! Nem tudták föl­fogni, hogy egy embertelen rendszernek a cinkosává válik az ember. Ezen őrlődtem én is sokáig, míg meg nem szabadultam ezektől a láncoktól. Mert ez embertelen rendszer volt. Amikor 1989-ben kezdődött a bársonyos forradalom, egy békepap kapott egy állami kitüntetést, 1989. november 24-én. Ő tépegette le a pulóverem­ről Havel képét. Tíz év múlva az új rendszerben kapott egy új állami kitüntetést a bátorságáért a kommunizmus évei alatt. Személyesen az államelnök tűzte ki a mel­lére. Ezért is maradok háttérben. Mert sok minden egy nagy cirkusz és komédia volt és gyakran még most is az.- Te hogyan értesültél a Charta 77-ről?- Rádióból. Rendszeresen hallgattam a Szabad Európát, akkor is, ha zavarták. Aztán Amerika Hangját. A Szabad Európa éltetett s töltött el reménnyel, örömmel és elszántsággal. Mindazt, amit éreztem, azt ők kimondták és megerősítették. A szamizdatok is tartották bennem a lelket, aztán Koncz Zsuzsa, lllésék a politikai dalaikkal. Ezek is növelték bennem azt a magatartást vagy életstílust, amit aztán vállaltam.- Voltak korábban is kapcsolataid ellenzékiekkel?- Nem. Mi fiatal papok voltunk, igyekeztünk a hivatásunknak élni. Csak hát a sok­sok viszontagság!- És a földalatti egyház?- Nem, az mind csak utána jött, amikor megfosztottak az állami működési enge­délytől.- Azt magyarázd el, hogy hogyan lehetett a Chartát aláírni!- Nagyon elkezdett dobogni a szívem, amikor 1977. január 7-én éjszaka meghal­lottam a szövegét. Január 9-én a tévében bemutattak egy Charta-ellenes kiroha­nást. Szó volt ott Pavel Kohoutról is, és nem tudom, miért, de a lakcíme is megje­lent a képernyőn. Azonnal fölírtam, fölhívtam a bazini káplánt, Zajíček barátomat, hogy sürgősen találkoznunk kell. Elmondtam neki, hogy föl vagyok háborodva, és Prágába akarok menni. Megyek veled, mondta, s másnap mise után autóba ültünk. 117 GOMBÍK RÓBERT

Next

/
Thumbnails
Contents