Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Csáky Pál
CSÁKY PÁL 98 - Tehát nem érett meg benned 1989 novembere előtt az a gondolat, hogy ez a rendszer megváltozhat, ezért komoly ellenzéki munkát kell folytatni?- Nem. A katonaságnál már eljutott hozzám egy-két Havel-írás, és szamizdatokhoz is hozzájutottam. A Chartát valamikor nyolcvanhárom-nyolcvannégyben olvastam. Nem tudom, autentikus szöveg volt-e. Szinte agyonolvasott papíron volt. Azzal viszont egyetértettem, ami benne volt. Most nehéz megmondani, mit tettem volna, ha valaki azt mondja, hogy írjam alá. El tudom képzelni, hogy aláírtam volna. Azt tudom, hogy amikor itt az ún. harmincnyolcak dokumentuma volt utólag, valaki azt mondta: „Te is aláírhattad volna.” Akkor azt mondtam: miért nem küldtétek el, miért nem szóltatok, én aláírtam volna. Merthogy azt mondták, kevés műszaki értelmiségi csatlakozott hozzá. Tehát ilyesmi volt, de a belső körökben nem voltam ott. Még egy dolog a nyolcvanas évekből - akkor kezdtem írogatni. Itt-ott bejártam a Madáchba, egy-két kéziratomat leadtam, amely aztán megjelent az Irodalmi Szemlében vagy az újságokban, később könyv alakban is. Grendellel, Tóth Karcsival a Madáchban ismerkedtem meg nyolcvanhét-nyolcvannyolc táján. így lettem én nyolcvankilenc őszén FMK alapító tag. Meghívót kaptam Tóth Lajos születésnapi összejövetelére, és ott este Tóth Karcsi azt mondta nekem: „Te, figyelj: a mi lakásunkon összeülünk, és jó lenne, ha el tudnál jönni te is”. Saját kocsimmal voltam, velem volt Zoller Misi, Dolník Erzsi és Erdélyi János, akiről már beszéltem. Öccsével, Erdélyi Lászlóval ők is tagjai voltak annak a körnek, melyről beszéltem. Akik bár nem jártak be a Csemadokba, és nem játszottak színdarabot, de nagyon sok irodalmat hoztak. Nekik a család révén - egyik nagybácsikájuk régi polgári könyvtárat vett meg, nagy gyűjtő volt - rengeteg könyvük volt az első republikából meg a Monarchia idejéből, amelyek nagyon hasznosak voltak. Alapos történelmi-politikai tájékozódást szerzett belőlük az ember.- Amikor a Karcsi meghívott a lakásukra, nem tudhattad, milyen összejövetelre kerül ott sor. Nem merült föl benned, hogy nemet mondj?- Nem, ez föl sem merült bennem. Az igazság az, hogy túlságosan nem lepődtem meg, mert egy-két beszélgetésen korábban részt vettem Pozsonyban is. Ha megtehettem, mindig csináltam szabadnapot. Ha összegyűlt annyi túlórám, vagy többletmunka, kértem szabadnapot. Egy napra följöttem Pozsonyba, s akkor végigjártam a társaságot. Ez a kapcsolat nem volt nagyon intenzív, de elég volt ahhoz, hogy ők is tudjanak rólam. Az Iródiában is ott voltam, egy-két írásom megjelent az Iródia-füzetekben. Újvárba is eljárogattam, megfordultam különféle táborokban, kerékpártúrákon, művelődési táborokban. A Jókai-napokra rendszeresen mentem, és voltak olyan Jókai-napok is, amikor a klubban elcsúszott a dolog politikai vitaestté. A hivatalos Csemadokosok tépték a hajukat, hogy most ebből mi lesz. Ezek amolyan szerves felfutást jelentettek, de nekem eszembe sem jutott, hogy most lépnem kellene, vagy országos szinten valamit alá kellene írnom. Azt hiszem, ma is sok ilyen vidéken élő értelmiségi van, aki úgy gondolkodik, mint akkor én: „Ha fentről jön valami, azt támogatom, megcsinálom vagy megszervezem, de az én vadászterületem ott lent van.”- Amikor átvonultatok a Tóth Karcsiékhoz, gyalog mentetek, vagy autóval?
