Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

A rendszerváltás koreográfiája

KRONOLÓGIA 810 mint az egykori Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség még életben lévő négy vezetőjét: Hajdú Lászlót, Krausz Zoltánt, Lipcsey Gyulát és Mészáros Gyulát. 1992. március 10.: A szlovák kormány az MPP által jelölt Molnár Rozáliát kine­vezi az ellenőrzési miniszter helyettesévé. 1992. március 23.: Az MKDM és az Együttélés küldöttsége megbeszélést folytat a Magyar Néppárttal az esetleges választási együttműködés feltételeiről. 1992. március 26.: Eredménytelenül érnek véget az MKDM, az Együttélés és az MPP tárgyalóküldöttségei között a koalíció létrehozását célzó megbeszé­lések. 1992. március 28.: Az Együttélés Hanván ülésező Országos Tanácsa és az MKDM Nagyölveden ülésező Országos Választmánya egyaránt jóváhagy­ja a választási koalíciós szerződést, egyúttal nyitva hagyja a Magyar Nép­párttal kötendő esetleges koalíció lehetőségét. Szlovákia Szociáldemokrata Pártjának II. kongresszusán Alexander Dubčeket megválasztják a párt elnökévé. 1992. március 29.: Az MPP Országos Választmánya úgy határoz, hogy az Együtt­élés és az MKDM elutasító döntését követően nem állít jelölteket a Pol­gári Demokrata Párt és a Demokrata Párt listáján sem, s egyedül indul a parlamenti választásokon. 1992. március 30.: Az SZNT ülésén Csáky Pál javasolja, hogy a parlament fo­gadjon el nyilatkozatot a magyarokkal szemben 1945 és 1948 között ér­vényesített kollektív bűnösség elvének elvetéséről, s felolvassa az MKDM - EPM koalíció képviselői által már két hónappal korábban beter­jesztett nyilatkozat-tervezetet. 1992. április 1.: A Csehszlovákiai Magyar írók Társaságának Pozsonyban ülése­ző III. közgyűlésén lemond elnöki tisztségéről és az Irodalmi Szemle fő­­szerkesztői posztjáról Grendel Lajos. Az Irodalmi Szemle új főszerkesztő­jévé Tőzsér Árpádot nevezik ki. Az SZNT ülésén csak úgy sikerül megakadályozni a Szlovákia szuvereni­tását deklaráló nyilatkozatjavaslatról való szavazást, hogy a kormánypár­ti és a magyar képviselők kivonulnak az ülésteremből. Nem születik dön­tés a Csáky Pál által előterjesztett nyilatkozattervezetről sem, megvizs­gálására bizottságot hoznak létre. 1992. április 2.: Az Együttélés és az MKDM megállapodást köt a Magyar Nép­párttal a hármas választási koalícióról. A koalíciós szerződés szerint a három tömörülés a szövetségi parlamentbe közös választási listát állít, a szlovák parlamentbe való választásokon pedig az MNP jelöltjei az MKDM - EPM koalíció listáján indulnak. 1992. április 15.: Az SZNT politikai grémiumának ülésén az MKDM, az Együtt­élés és az MPP képviselőin kívül valamennyi klub elutasítja, hogy a Csáky Pál által előterjesztett nyilatkozattervezetet a parlament elé ter­jesszék. 1992. április 22.: Az SZNT Elnöksége befejezettnek nyilvánítja a nyelvtörvényt felügyelő bizottság munkáját. A bizottság zárójelentése szerint a törvény alkalmazása és magyarázása nem egyértelmű, ezért javasolja, hogy a parlament a következő választási időszakban térjen vissza a nyelvhasz­nálati jogok szabályozására.

Next

/
Thumbnails
Contents