Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
A rendszerváltás koreográfiája
KRONOLÓGIA 784 1989. június 30.: A csehszlovákiai pártsajtóban, köztük az Új Szóban is sajtókampány indul a Néhány mondat ellen. Pozsonyban Balia Kálmán vezetésével megalakul a Magyar PEN Club Pozsony, amelynek munkájában közel 30 csehszlovákiai magyar író vesz részt. 1989. július 11-12.: A Magyarok Világszövetségének budapesti közgyűlése - miután olyan új alapszabályzatot fogad el, amely az MVSZ vezető szerveiben helyet biztosít a határon túli magyar nemzeti kisebbségek képviselőinek is - társelnökké választja Dobos Lászlót. 1989. augusztus 6.: Urbán Aladár kezdeményezésére megalakul Szklabonyán a Nógrád és Hont magyar művelődéstörténeti emlékeinek, hagyományainak ápolását felvállaló Palóc Társaság. 1989. augusztus 21.: Prágában az 1968-as események 21. évfordulóján tüntetésen tiltakoznak az ország szovjet megszállása ellen. 1989. szeptember 28.: A magyar Országgyűlés elítéli Magyarország részvételét Csehszlovákia 1968. évi katonai megszállásában. 1989. szeptember 29-30.: A Csemadok KB pozsonyi ülésén heves vita bontakozik ki a szervezet társadalmi szerepvállalásának növeléséről, a hiányzó nemzetiségi intézmények létrehozásának, illetve visszaállításának szükségességéről, valamint a készülő új alkotmányról. 1989. október 21-22.: A Csemadok KB megrendezi Kassán a XVIII. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokat. A rendezvény központi témája az Új Mindenes Gyűjtemény című társadalomtudományi évkönyv szerkesztőbizottsága által a csehszlovákiai magyar tudományos élet intézményi kereteinek megteremtése céljából kidolgozott tervezet megvitatása. 1989. október 28.: Csehszlovákia megalakulásának 71. évfordulóján Prágában ismét többezer fős tüntetésen követelik a politikai reformokat. 1989. október 31.: A magyar Országgyűlés határozatot hoz a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer magyarországi munkálatainak végleges leállításáról, s felhatalmazza a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat a Csehszlovákiával kötött 1977. évi szerződés módosításáról. 1989. november 1.: A szlovák kormány határozatot hoz többek között a Népművelési Intézet megszüntetett nemzetiségi osztályának visszaállításáról, a komáromi Duna Menti Múzeum kisebbségi magyar néprajzi múzeummá való átalakításáról, a nemzetiségi óvodahálózat, a pedagógusképzés, valamint a televízió magyar nyelvű adásának bővítéséről, számos további előterjesztett javaslatot ugyanakkor elvet, illetve elnapol. Jakál Istvánt Protič János váltja fel a Csehszlovák Rádió magyar adásának főszerkesztői tisztségében. 1989. november 17.: A nemzetközi diáknap alkalmából hivatalosan engedélyezett prágai diáktüntetés a kommunista rendszer elleni, politikai reformokat követelő megmozdulássá alakul át. A tüntetőkkel szembeni brutális rendőri fellépés országos méretű tiltakozási hullámot vált ki. 1989. november 18.: A szlovákiai magyar értelmiségi lét címmel Vágsellyén Tóth Lajos 50. születésnapján értelmiségi konferencia megrendezésére kerül sor több mint száz résztvevővel a Centrál Szállóban. Ellenzéki gondolkodású szlovákiai magyar értelmiségiek Vágsellyén egy magánlakásban megalakítják a Független Magyar Kezdeményezést