Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Tóth Károly
is. Ez is az írói szabadság kifejezője volt, elegáns ötlettel, az irodalmi eszköztár kifinomult eszközeivel. Hodossy a kilencvenes években kiadta az egész anyagot egy kötetben, mint ahogy az Iródiáról is csinált egy reprezentatív kiadványt. (...) A harmadik előzményként az aláírásgyűjtési mozgalmakat kell megemlíteni, amely 87-88-ban jött létre, és a romániai falurombolás elleni tiltakozással kezdődött. Ez volt az első olyan aláírásgyűjtési akció, több vonalon, amelyik azt jelezte, hogy valaminek a fölvállalása elkötelezettséget és a jövőre nézve is egyfajta kiállást jelent. Ha valaki aláírta a dokumentumot, valami mellett elkötelezte magát, és azt a továbbiakban is föl kellett vállalnia. A falurombolás elleni tiltakozó szöveg a Madách Könyvkiadó falain belül született. Akkor már Magyarországon széles körű tiltakozó akció bontakozott ki a falurombolás ellen, sőt kisebbségi körökben is megfogalmazódtak hasonló dokumentumok. Szlovákiában valahogy csönd honolt. Dobos Lászlót valamilyen körök sürgették Magyarországról, hogy kellene valamit tenni. Ő akkor a Madáchban dolgozott a műszaki-technikai osztály vezetőjeként. írt egy szöveget, de a maga irodalmi, áttételes megfogalmazásai nem igazán tették egyértelművé a tiltakozást. Magam is írtam egy szöveget, ami egyértelműen kimondta a tiltakozás tényét. Ezt a két szöveget csúsztattuk egymásba, így született meg a tiltakozó dokumentum. Aztán gyorsan aláírtuk. A mintegy 120 íven 4000 aláírás volt található.- Szemléletbeli különbségek is megjelentek ebben a dokumentumban?- Nem emlékszem, de azt hiszem, nem volt erről szó még akkoriban, különben is gyorsan kellett cselekedni, pár nap alatt kellett elkészíteni.- Te a Madách Könyvkiadóban mivel foglalkoztál, egyáltalán hogyan kerültél oda?-Azt hiszem, már említettem, hogy az egyetem befejezése után három évet a DUSLO vegyiművekben dolgoztam „betanított munkásként”. Csodálatos kifejezés volt ez akkoriban: a „betanított munkás” azt jelentette, hogy olyan ember, akinek még „munkás” végzettsége sincs. Talán nem érdektelen, ha elmondom, hogy amikor valamilyen protekcióval felvettek „betanított munkásnak”, a személyzeti osztályon nem akarták elismerni az egyetemi diplomámat (ez csak valamilyen ledolgozott évek miatt volt egyébként fontos akkoriban). Részben mert el se tudták képzelni, hogy valaki diplomával éppen a DUSLO-ban munkásnak jelentkezik, részben mert a sok mérnöki diploma mellett, ami egy kis füzetszerű valami volt, sose láttak bölcsészdiplomát, ami egy ilyen széttekerhető, lepedőszerű papiros volt. Hiába volt ott több pecsét meg aláírás, azt mondta az ottani tudálékos hölgy, hogy szerinte, ez nem „diplom”. Az mentett meg, hogy a másik irodában egy másik titkárnőnek a keresztfia szintén a bölcsészkaron végzett, és ő már látott hasonlót. Ekkor azt mondták, hogy rendben van. Érdekes volt, ahogy a személyzeti osztály, amely az egyik legfontosabb osztály volt az üzemben, így működött. Innét mentem el egy évre katonának, majd amikor hazatértem, az Iródia és más egyebek kapcsán Grendelék csalogattak, hogy menjek fel Pozsonyba, ott mégis jobb lesz nekem. Aztán elszántam magam. 1997 januárjában a Csemadok KB apparátusába vettek fel, a szervezési osztályra, Gyenge Jánoshoz. Itt alig töltöttem pár napot, akkor voltak azok a nagy hidegek, 717 TÓTH KÁROLY
