Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Tóth Károly

a kapcsolatainkat kivetítettük a magyarországi viszonyokra, például hogy Szlovákiában az FMK az SZDSZ és a Fidesz, az Együttélés pedig az MDF. A fóti élményem, azt hiszem, hosszú távon megszabta, hogy a későbbiekben ne figyeljek oda a vallási, világnézeti, nemzeti vagy különböző nemzetértelmezési ellentétekre. Aztán persze 89 után, talán az akaratommal is ellentétben, a politikai játékszabályok és realitások hatására az FMK elnökeként magam is az ilyen ellentétek középpontjába kerültem. Nem igazán tudtam, hogyan lehet egy ilyen helyzetben viselkedni és ártatlan maradni. Ez talán nem is lehetséges. Erről tanúskodik az is, hogy Magyarországon is sokan kerültek szembe egymással a politikai színtéren, olyanok is, akik korábban szakmailag szinte azonos nézőponton voltak. (...) Mindezek tragikus utójátékának tekinthető, hogy később Tóth Lajost, aki közvetítésével Csoóri Sándor, Czine Mihály és mások is a hetvenes években Szlovákiában többször is megfordultak, aki egyébként katolikus, a fóti találkozó megszervezéséért a rendőrségen fizikailag is bántalmazták. Hát így megy ez. (...)- Az ösztönös ellenzéki magatartás mellett milyen ideológiai alapon álltatok akkoriban?- 1978-1982 között egyértelműen újbalos irányvonalat képviseltünk. Ez egyébként az ortodox hithű Csehszlovákiában komoly vétséget jelentett. Magyarországi irodalomra alapoztuk a tanulmányainkat, és a már említett önképzőköri művelődésünk is ebbe az irányba hatott. A kedvenc könyvünk, lehet, hogy most csalódni fogsz, a Dialektikus materializmus volt (az egyik magyarországi kiadás), ez akkor gyakorlatilag filozófiatörténetet jelentett, de elolvastuk és hoszszan elemeztük Hegel, Marx és Engels műveit is. Azt hiszem, mi voltunk az utolsók, diákként talán az elsők is, akik elolvasták Marx A tőke című művét. Mindennek természetesen az iskolához semmi köze nem volt, iskolába nem is nagyon jártunk, csak arra, ami kötelező volt. Csak hogy érzékeltessem a helyzetet. A dialektikus materializmus szemináriumot, amelyen kötelező volt megjelenni, egy bájos fiatal tanársegédnő vezette. Egyszer Hegelről volt szó, Hegel Logikájáról. A hölgy valamit állított, erre Öllös Laci jelentkezett, és bejelentette, hogy Hegelnél ez egészen másképp van. A nő zavarba jött, levegő után kapkodott, és megkérdezte, hogy honnan veszi ezt. Öllös csak annyit mondott, hogy hát Hegeltől, és beidézte az inkriminált mondatot Hegel Logikájából. A nő vörös lett, és csak annyit tudott kérdezni, hol olvasta, mármint az Öllös, Hegelt? Az Öllös azt mondta, hogy otthon. Aztán Öllös még valami értekezésbe kezdett, hogy a német szöveget hogyan lehet még értelmezni, és hogy a magyar kiadásban ezt hogyan oldották meg stb. stb. A nő már sikított, amiből kiderült, hogy ő nem is látott még eredetiben Hegelt, vagyis soha életében nem olvasott Hegelt, következésképpen mást sem. De ő oktatta Hegelt az egyetemen Pozsonyban. Többet nem kellett járnunk a szemináriumára, és a vizsgát valamennyiünk egy kérdés nélkül kitűnőre tettük le. Nem tartott fél percnél tovább. De a történelemoktatás is kétségbeejtő volt akkoriban Szlovákiában, olyanok oktattak bennünket, mint Kučera, Novák, Butvin stb. (...) Még az újbalos irányzathoz elmondanék valamit, hogy érzékeltessem az akkori kisebbségi állapotokat és közgondolkodást. A Bizottság leveleinek küldözgetése közben egyszer elhatároztuk, hogy egy saját gyártmányú szamizdatot készítünk Marx- és Engels-idézetekből, amelyek a

713

TÓTH KÁROLY