Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Takács János†

TAKÁCS JÁNOS 702 - Nem ment végbe. Én szerintem semmi sem ment végbe.- Maguk hol táncoltak? Milyen intézmény mellett volt a tánccsoportja, ahol tán­colt?- A püspöki.- És miért nem Füleken?- Annak idején 68-ig létezett egy palóc népművészeti együttes. Nemcsak tánc, hanem egy énekcsoportunk, meg egy zenekarunk is volt. Sőt, Vali még azt is na­gyon jól tudja, hogy volt egy irodalmi betétrész is ebben az együttesben annak idején. Az első bemutatót Valival és Reimann Karcsival együtt csináltuk Csilla­gok, csillagok címmel. Ő biztosan emlékszik azokra a dolgokra. A Csemadokban nem változott meg semmi. Kómár után jött ez a katona, Farkas Laci. Most kide­rült, hogy ő a KDH oldalvizében próbál evickélni. Most már Anikó van ott, és Ani­kó meg, nem tudom, mit fog tudni majd kezdeni mindezzel. Füleken úgy áll a do­log, hogy aki nem füleki, az itt nem tud megmozdítani semmit. Ez ilyen vidéki szokás mifelénk, hogy meg is szakadhat egy idegenből jött ember, nem tud ér­vényesülni, főleg nem a kultúra területén, hiába fog akármit is csinálni. A Cse­­madok az egy stabil szervezet, működteti az Együttélés, ha kell, akkor összehív­ja őket. Ott van az énekkar, amit a város tartott fenn. A támogatását nem az Együttélés szavaztatta meg. Én ott voltam, megpróbáltuk az énekkart életben tartani. Mi jártunk Salgótarjánba Fehér Miklós után, hogy csinálja ezt az ének­kart. Ha Pista nem csinálná, amit csinál a Vigadóban, semmi sem lenne. De az nem a Csemadok, hanem a Városi Művelődési Központ. A Csemadok oda áll melléje, mert a városnak a költségvetéséből megy ez a dolog. Mit csinál a Cse­madok Füleken? Csodálkozok a Durayn, aki már 1964 vagy 65-ben kiásta a csa­tabárdot Lőrinczcel szemben a Csemadokban, hogy ők ezt nem ismerik fel. Já­rási szinten nem lehetett kinevezni járási titkárt, ha az nem volt a járási pártbi­zottsággal egyeztetve. Egy titkári pozíció nomenklatúra-funkció volt. Én a Csema­­dokot egy olyan szervezetnek tartom, amelyiknek már nincsen a tömegekre ha­tása, mert azt, amit meg tud csinálni, azt jobban meg tudja csinálni egy városi alapítvány vagy polgári társulás, mint központi irányítással bárki más. (...) (A beszélgetés 1999-ben készült.)

Next

/
Thumbnails
Contents