Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Takács János†

„Tőkés Lászlóért” (Fotó: Berta András)

Ezeknek mindig meg kellett lennie a központban, de hát mit mondjak. Amikor még intézményileg sem volt az FMK bebiztosítva, azon sem lehetett csodálkozni, hogy nem maradtak meg dokumentumok, de amikor már működött, amikor már pénz is volt, akkor sem mentek a dolgok rendesen. Az első törés talán a parlamenti választásokon következett be, amikor az Együttélés meg az FMK két különböző helyen volt. Nem sok magyar választó szavazott annak idején az ötös listára. Inkább az Együttélésre szavaztak. Duray volt a karizmatikusabb egyéniség. Voltunk egypáran, akiket ez a dolog nagyon mélyen érintett, mert nem tudtuk megérteni. A legérdekesebb az, hogy amit mi akkor vallottunk politikai krédóként - hogy igenis a magyarság ügyét csak belülről, csak egy számunkra is elfogadható kormányon belül lehet jobban képviselni -, ezt most a Magyar Koalíció meg tudta valósítani, illetve próbálja megvalósítani. És ez nekem igazolása a dolgoknak, ebben hittem akkor is, hogy ezt mi jól csináltuk. Viszont a 92- es választáson, amikor külön indultunk, az borzasztó nagy trauma volt nekem. Amikor láttam azt a nagy ellenségeskedést, amivel bennünket az Együttélés meg az MKDM megpróbált kikészíteni. Nekünk ebből a helyzetből kellett kiemelkednünk, és kihoznunk a pártot, hogy fogadjanak el bennünket. (...) Az Együttélésnek mindig megmondták, mit kell csinálniuk. Nekünk nem. Pontosan azért, mert teljesen autonóm módon gondolkodtunk, és teljesen autonóm módon csináltuk a dolgainkat. Ezt tanúsíthatják X-en, így volt Rimaszombatban, így volt ná-TAKÁCS JÁNOS