Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Szilvássy József

SZILVÁSSY JÓZSEF

690 zölte, este beolvasták a Szabad Európa szlovák adásában, s azután már semmi sem történt. Természetesen Dušan Slobodník és Jerguš Ferko szinte megszámlálhatatlanul sok förmedvényt írt az Új Szót és személy szerint engem támadva, de ez inkább kitüntetésnek számított, mint valamiféle veszélynek, habár Slobodník egyszer perrel fenyegetett meg, amikor azt írtam róla, hogy bértollnok. De aztán Mészáros Lajos - ma már alkotmánybíró, akkor dunaszerdahelyi ügyvéd volt - a védelmemben olyan frappáns választ írt neki, hogy a képviselő úr jobbnak látta a visszavonulást.- Akkor térjünk vissza a német tulajdonosokhoz! Mindössze két évig tartottak meg főszerkesztőként. Miért?- Bonyolult és mégis egyszerű történet. A németekkel én nem tudtam közvetlenül kommunikálni, nekik pedig nem volt emberük, aki legalább a lapot olvasta és szakmai szempontból elemezte volna. Mindenben Slezákné Kovács Editre, aki időközben a Vox Nova Rt. ügyvezető igazgatója lett és Tóth Jánosra, a Vox Nova Igazgatótanácsának elnökére hallgattak, akit a németek ültettek ebbe a tisztségbe, engem pedig pillanatok alatt kitúrtak az igazgatótanács tagjai közül. Lehetséges, hogy Németországban és máshol is ez a gyakorlat, vagyis a főszerkesztő nem tagja ennek a döntéshozó testületnek, de Szlovákiában a legjobb napilapoknál (Sme, Pravda) a főszerkesztő igenis teljes jogú tag, közte és az ügyvezető igazgató között partneri a kapcsolat, inkább mellérendelő, mint alárendelő a viszony. Sőt a Népszabadságban Eötvös Pál főszerkesztő is, egyúttal pedig az igazgatótanács tagja is. Ezt egyáltalán nem sértődöttségből mondom, hanem azért, mert az újság nem csupán áru, hanem szellemi termék is, s profiljának, tartalmának meghatározásában talán mégsem lehet mellőzni a főszerkesztők véleményét, elgondolásait. Aztán a németek előálltak az Új Szó és a Vasárnap grafikai arculatának és tartalmi átalakításának a tervével, ami egyértelműen német és nem közép-európai ízlést, értékrendet sugallt. Mindig először Slezáknéhoz mentek, és miután ő mindenre rábólintott, beállítottak hozzám. Kezdetben én is bólogattam, s rosszul tettem. Miklósi Péter bátrabb volt, mert amikor meglátta a tervet, saját tervezettel állt elő, amelynek az volt a lényege, hogy a Vasárnap a mai Plus 7 dní, a Moment és részben a 168 óra mintájára színes, mélynyomású magazinná alakuljon át. Amikor ezt a németek nem támogatták - az igazsághoz tartozik, hogy én sem, mert a Vasárnapból inkább értelmiségi lapot szerettem volna létrehozni, a tévémellékletből pedig szórakoztató magazint -, akkor Péter barátom vette a kalapját, és a szabadúszó státust választotta. A németek által átalakított Új Szó és Vasárnap grafikai elrendezésében látszólag színesebb, vizuálisan vonzóbb volt és mindenképpen tömörebb, ami jót tett a lapnak, ám kivesztek belőle a hagyományos magyar publicisztikai műfajok, a tárca, a kisesszé, a hosszabb lélegzetű riportok. Az Új Szó egysíkú hír-lap lett A Vasárnap pedig szerintem máig nem találja arculatát, fuldoklik a ráerőszakolt grafikai kalodában. Én emiatt egyre több konfliktusba keveredtem Matthias Roscherrel, a németek képviselőjével, s ez nagyon jól jött a Slezákné-Tóth párosnak, akik - ezt igazolni tudom - hónapokon keresztül rendíthetetlenül keresték az utódomat, mert csak engem tettek felelőssé azért, hogy állandóan csökkent a két lap példányszáma. Nyilvánvalóan sokféle hibát követtem el, ma máreze-