Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Szilvássy József
ilyen anyagokat a lapba, s nem akarta elhinni, hogy engem is átvertek. Őszintén szólva akkor, amikor megláttam a becsempészett újságoldalt, és végigolvastam, én is megijedtem. De amikor láttam, hogy ennek sincs semmi visszhangja, és másnap már még keményebb írások jelentek meg, akkor láttam, hogy nincs mit tenni. Csak arra ügyeltem, hogy a stilisztikai és a helyesírási hibákat korrigáljam, egyébként december végétől már mindenki írhatott mindent, mindenféle belső ellenőrzés nélkül.- Mi lett annak az állásfoglalásnak a sorsa, amely szerint az Új Szó nem kíván többé a pártközpont lapja lenni?-A kommunista párt központi bizottsága ennek a hatására, és nyilván a VPN és az FMK nyomására úgy döntött, hogy lemond az Új Szóról. Kiss Jóska akkor mindenképpen egy baloldali, szociáldemokrata hetilapot akart indítani, s azt mondta, hogy ő erre szerez papírt, pénzt a pártközpontban. Az ő ötlete alapján született meg aztán valamikor 1990 késő tavaszán az Új Úr című hetilap, amely azonban tiszavirág-életű volt. 1989. december közepén egyébként megjelent a magát függetlennek kikiáltó Nap, amely egyértelműen az FMK és a VPN lapja volt. Néhány munkatársunkat próbálták elcsábítani, többek között azt a kollégát is, aki napokon belül milicistából „vépéenes” újságíró lett. Egyébként máig kitűnő publicista. Csak ő a megmondhatója, mi késztette ekkora vargabetűkre. Akkortájt már két síkon futnak a szálak. Az egyik az aktuális történések nyomon követése a szerkesztés és a napilap megmaradása szempontjából, a másik a közelmúlt politikai bűneinek enyhítése azáltal, hogy a szerkesztőségi gyűlés döntése alapján meghívtuk a jogtalanul elbocsátott volt kollégáinkat. Eljött valamennyi újságíró: Szabó Géza, Ozorai Katalin, Miklósi Péter, Szűcs Béla, Zsilka László, Tóth Mihály. Megkövettük őket, habár az akkori szerkesztői gárda többsége nem értette, miről is van szó valójában, hiszen ők jóval 1972 után léptek be az Új Szó szerkesztőségébe, az egykori normalizátorok vagy meghaltak, vagy már nyugdíjba vonultak. Egyébként ezen a nyomasztó hangulatú találkozón minimális rehabilitációként felajánlottuk azt, hogy valamennyien visszatérhetnek abba a pozícióba, ahonnan elmentek. S ez a javaslat jórészt valóra vált. Ozorai Katalin riporter lett; Miklósi Péter egy ideig szintén riporter, utána főszerkesztőhelyettes és a Vasárnap vezető szerkesztője, Zsilka László főszerkesztő-helyettesként, Szűcs Béla a Vasárnap vezető szerkesztőjeként tért vissza. Tóth Mihály főmunkatársi státust kapott, de szerintem ő éveken át főszerkesztő, egy ideig pedig az FMK parlamenti képviselője szeretett volna lenni. Ezen a találkozón hangzott el először Szabó Géza szájából, hogy november óta semmilyen lényeges dolog nem történt az Új Szóban. Hangnemében valamiképp megváltozott a lap, átfestették a cégtáblát, de ez nem elég. Mészáros János volt az, aki kerek perec kimondta, hogy Kiss Józsefet le kell váltani. Nem a személye miatt, hiszen a legtöbben szerettük, tiszteltük őt, hanem addig betöltött pártfunkciója okán, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor az Új Szó létét veszélyeztetjük. Január végén, egy vasárnapi napon szerkesztőségi gyűlést tartottunk, és úgy döntöttünk, hogy valóban most már dűlőre visszük a dolgot. Döntés született arról is, hogy elfogadják Malinák István és Mészáros János javaslatát, és egy hónapra engem bíznak meg a főszerkesztői poszt ellátásával, s kiírnak egy pályázatot- a felhívás aztán meg is jelent az Új Szóban. A pályázati feltételeket Bodnár 679 SZÍLVÁSSY JÓZSEF
