Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Szilvássy József
Dudás Kálmán akkor elmozdított az állásából. Ez az egyik szégyenfolt az életemben. A további az, hogy ebben az időszakban több ellenzéki beadvány íródott, a legismertebb a Harminchármak tiltakozása volt, amelyben tételesen felsorolták és tényekkel igazolták a szlovákiai magyarságot ért politikai és nemzeti sérelmeket. A dokumentumot először én is aláírtam, ám aztán részben Kiss József kérésére, részben pedig félve a következményektől, visszavontam az aláírásomat, ami gyávaság volt részemről. A harmadik dicstelen epizód az volt, amikor a Magyar Nemzettel teljesen fölösleges pengeváltást folytattunk Dubček ügyében. A magyarországi napilapban keményen megbírálták az Új Szót, s hallgatás helyett - amit Dusza István javasolt - én írtam meg a választ, amelyben azt próbáltam bizonygatni, hogy miért volt helytelen nyilvánosságra hozni az interjút. Nagy baromságokat hordtam össze, de a Magyar Nemzet tisztességesen és hatalmas önmérsékletet tanúsítva minden húzás nélkül közölte. Utólag Lőcsei Gabriella és Sugár András a Magyar Televízióból 1990 tavaszán eljött Pozsonyba, és én elmondtam kerek perec úgy, ahogy megtörtént az egész. Kicsit talán könnyítettem a lelkiismeretemen. Ezek a gyászos történetek a már említett Csető Jánost is bánthatták, mert rövidesen kérte a nyugdíjaztatását, ahogy Szarka és Gál is. így zúdult ránk 1989 novembere. Hetekig eléggé zavaros volt a helyzet, s lassanként jómagam is rádöbbentem, hogy a rendszer, úgy, ahogy van, összeomlott Csehszlovákiában is. Ekkor tulajdonképpen a kulturális rovat munkatársaival és még néhány kollégával, Fekete Marianna!, Görföl Zsuzsával, Haraszti Erzsébettel és Mészáros Jánossal közösen szerkesztettük a lapot. Mi voltunk az első olyan napilap Szlovákiában, amely már december elején közölte a szerkesztőség állásfoglalását, amelyben kinyilvánítottuk, hogy nem akarunk a pártközpont lapja lenni. Bodnár Gyula írta a szöveg első verzióját, amelyben egyértelműen az szerepelt, hogy független napilap kívánunk lenni. Ez akkor nagyon bátor mondat volt, Kiss Jóska javaslatára ezen úgy módosítottunk, hogy a két világháború közötti szlovákiai magyar hagyományokra, Fábry Zoltán szellemiségére építő modern baloldali lapként határozzuk meg magunkat. A pártközpont végül januárban lemondott az Új Szó tulajdonjogáról, hogy miért ilyen gyorsan és könnyen, arról egy kicsit később.- Térjünk még vissza 89 végéhez! Konkrétan milyen utasításokat kaptatok akkor, amikor megkezdődtek a tüntetések?- Az első napokban olyan utasítást kaptunk, hogy ez ellenforradalom, külföldi kémközpontok által szervezett ellenforradalmi banda szervezi az egészet, éberen őrt kell állni és így tovább, ömlött a szokásos ideológiai sóder. Az Új Szó egyik akkori munkatársát fel kellett szabadítanunk a munka alól, mert akkor tudtuk meg, hogy ő milicista, s ezután néhány napon át irulva-pirulva teljesített őrszolgálatot a Presscentrum bejáratánál. Kiss Jóska állandóan a pártközpontban dekkolt, jómagam és Pákozdi Gertrúd - aki a hetvenes években az Új Szó gazdasági rovatának a vezetője volt, aztán főszerkesztőként a nehéz időkben is megtartotta a Nő című hetilap kiváló színvonalát, majd Csető János főszerkesztő-helyettesi tisztségét vette át az Új Szóban - akkor sokat rohangáltunk utána, más pozsonyi tanácskozásra és Prágába is, ahol a főmuftik magabiztosnak akartak látszani, ám egyre zavartabbak és idegesebbek lettek. Amikor leváltották Jakešt, akkor Kiss Jóskával koccintottunk, és mindketten úgy véltük, hogy 677 SZÍLVÁSSY JÓZSEF
