Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Szigeti László
SZIGET! LÁSZLÓ 662 ta volna kitalálni ezt a forgatókönyvet. Ekkor Čalfa megszerezte Havel bizalmát. Petr Pithart szerint, mikor erről a találkozóról visszajött Havel és elmondta neki ezt a történetet, mindjárt utána egy-két nappal - de lehet hogy ez csak Petr személyes érzete - Havel elkezdett másként tárgyalni. Magabiztosabb lett, nem autoriter, de az OF-en belül is megváltozott a retorikája. Ő emberileg megérezte azt, hogy egy más helyzet, más távlat nyílik előtte, mert addig nem lehetett tudni, mi lesz.- Érdekes volt, amit mondtál, hogy te egy kicsit szégyellted magad, mert én viszszaemlékszem, hogy amikor láttam, hogy Havel a rövid szárú nadrágjában kisétál és köztársasági elnöknek megválasztják, akkor éreztem, hogy ezt már megnyertük. A külső szemlélő számára nagyon fontos pillanat volt ez a december 29-e, mert akkor érezte azt, hogy ha ez az ember köztársasági elnök lehet, akkor bármi megtörténhet.- Igen. Sokan érezték így, szerencsére. Még a köztársasági elnökválasztás napján az Ulászló teremben történt, én a szememmel nagyon kerestem Sidó Zolit, mert nagyon tiszteltem, ma is tisztelem ezért a fanatizmusáért, sok munkát végzett. És azért, hogy kijött belőle nagyon őszintén, hogy ez egy diktatúra, amit mi csinálunk. A forradalom diktatúrája, ha úgy tetszik. Két hosszú sor volt, én Langoš mellett ültem, és mögénk került, közvetlenül mögém a volt miniszterelnök Adamec és Miroslav Štépán prágai párttitkár. Adamec megjegyzéseket tett rám és Jano Langošra. Ilyeneket mondott, hogy nézd ezeket, ezek fognak kormányozni, nézd meg - Jano Langošnak hosszú haja volt - ez a hippi csőcselék fog itt uralkodni. És én ránéztem és így intettem neki - Adamecnek -, hogy hagyja már abba. Magában dúlt-fúlt, borzasztó ideges volt. És én nem vele törődtem, mert az egész ceremónia érdekes volt és azt figyeltem, vártam, hogy a Sidó Zoli nem emeli fel a karját. És mikor mondták, hogy Havelt egyhangúlag megválasztották, valószínűleg miatta is szégyelltem magam. Nem tudom, valahogy nagyon bonyolult érzés a szégyenérzet. Olyan jó lett volna, ha megtörténik, ha van benne kurázsi és azt mondja, hogy igen: én nem. Mert ez jelzett volna valamit. Egyrészt, az ő integritása olyan maradt volna, amilyen, másrészt jeleztük volna, hogy nem kell egy köztársasági elnököt egyhangúlag megválasztani, elég hozzá 51 százalék vagy mit tudom én mennyi, a törvény szerint. Mondtam, hogy Úristen, mi lesz ebből az országból. Néhány embert meghívott, persze szövetségi vendégként ott volt a két parlament: az egész Szlovák Nemzeti Tanács, a Cseh Nemzeti Tanács, a szlovák és cseh kormány, meg a szövetségi kormány. S Havel néhányunkat meghívott az első elnöki ebédjére, először a Katedrálisba - mert óriási tömeg volt lent a téren, emlékszem, a tömegen keresztül vágtunk át és mentünk föl a Katedrálishoz a várba -, aztán az ebédnél Dubček ült vele szemben, Szlovákiából négyen vagy öten ültünk az asztalnál, olyan 20-25 ember lehetett ott, Kňažko, Budaj, Čalfa, Dubček, jómagam. Mellettem Alexander Vondra ült és mondtam neki Havelről, hogy ez egy bátor ember és idéztem ezzel kapcsolatban valamit, mert ott már teljesen felszabadult volt, tehát ő tényleg a bőrét vitte a vásárra. Ami még arról a napról érdekes számomra, hogy ezután az ebéd után úgymond ez a csapat elfoglalta a várat. Nekem döbbenetes volt, ahogy ott felsorakozott 120 ember, akik Husákot szolgálták és majdnem mind reszketett. S átadták a várat
