Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Szigeti László

SZIGETI LÁSZLÓ

646 én azért Pozsonyban dolgoztam, lejártam az írószövetség Klubjába. Én figyeltem a szlovák képzőművészetet, mert elég sok képzőművészeti kritikát és színikritikát is írtam, ismertem a szlovák színészeket. Egyszer csak ott volt egy csomó ember, vissza lehet nézni, hogy kik szólaltak fel az Umelecká besedában és utána volt egy összejövetel, lementünk az Umelecká beseda pincéjébe vagy valamilyen szobába, ott volt Jano Budaj is. De még nem volt meg a VPN, s jött a hír, hogy megalakult a Polgári Fórum. Mentem a Milánnál és egyszer csak azt vettem észre, hogy már csak húszán vagyunk vagy mennyien, és hogy másnap találkozunk, azt hiszem ugyanott. És én másnap mentem megint és ott voltam közöttük. Aztán én már csak arra emlékszem, hogy mindennap följártam, mi magyarok találkoztunk valahol, nem tudom hogy hol, mindenesetre született egy olyan döntés, azt nem tudom, hogy itt-e az én lakásomban vagy már korábban egy nappal vagy két nappal. Mivel tudták, hogy én oda bejárok a szlovákok közé és ott fel is szólaltam, mondtam a véleményemet. Hajói emlékszem, kettőnket delegáltak a KC VPN-be, Grendelt meg engem. Én így kerültem a KC VPN-be. Lajos nem járt oda gyakran. Lajos inkább szónok lett, mivel akkor már megjelent szlovákul három regénye egy kötetben, elismert, rangos író volt, vele büszkélkedhettünk. Olyan szlovákiai magyart kellett kiállítani a pódiumra, akire büszkék lehetünk és akit a szlovákok is ismernek és felnéznek rá. És Lajos volt az a figura, aki ezeknek a kritériumoknak megfelelt. És én mindennap ott voltam, ott voltam a KC VPN-ben és csináltuk a dolgunkat. Az akkori munkának három medre volt. Az egyik az, hogy mindennap kint voltunk a téren és minden napra összehívtuk és mindennap jött 80-100 ezer ember. Annak a műsornak a dramaturgiáját meg kellett csinálni.- Amiben neked viszont szereped volt mint színházi embernek.- Persze, hogy mi legyen a tartalma. A tartalmát mindig meghatározták a történések. Hogy mikor mit mondjunk a kormány ellen, mikor mit követeljünk. Ez az egyik. Kik szólaljanak fel, mert egyszer csak azt vettük észre, hogy nagyon sokan akarnak felszólalni. Nagyon sokan, volt érdemes művészek, talpnyalók és sorolhatnám. Egyszer csak mind felismerte, hogy jó lenne ott felszólalni, érezték, hogy valami váltás van. A másik az, hogy programot kellett csinálni. Meg a belpolitikai eseményeket meg történéseket figyelni. A harmadik a prágai vonal. Ebbe részemről valahol beletartozik, a középső részbe, a belpolitikába, hogy állandó kapcsolatban kellett lennem a Független Magyar Kezdeményezéssel. Abból a pozícióból beszélek, hogy bent vagyok a KC VPN-ben. És ez annyira kitöltötte a napjaimat, észre sem vettem, mikor ébredtem és mikor mentem aludni. Ahogy Ági szokta mondani, hogy „neked már a gyerekeid is csak akkor köszönnek, ha a képernyőn látnak, mert nem vagy soha itthon”.- Ma, amit akkor tettetek, olyan természetesnek tűnik, de akkor az emberek tele voltak félelemmel, hiszen néhány napig még nem lehetett tudni, hogyan reagál a hatalom, bevetik vagy nem vetik be a hadsereget. Volt egyáltalán időtök félni?- Nekem nem nagyon volt időm félni. Arra emlékszem, hogy valamikor 25-e környékén, 25-én még azt a hírt kaptuk Prágából, hogy a kommunista vezetés, Miloš Jakešék azon gondolkodnak, hogy bevetik a hadsereget. No, akkor meg-