Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Sidó Zoltán

SIDÓ ZOLTÁN 596 natkozású dolgokat óhatatlanul kivettem onnan, ahonnan lehetett. Azt tudni kell, hogy abban az időben beindult a szakmunkásképzőkben is a három- illetve a négy­éves, tehát az érettségivel végződő tagozat. Még véletlenül sem volt paritásban, hogy a közös igazgatású szakmunkásképzőben, ha két szakmában a szlovákok érettségizhettek, a magyarok is. Nem. A progresszív és a menő szakmákból nem nyitottak magyar osztályt. Hát én elkészítettem a szövegemet, és azt hiszem, volt még tíz nap a jelölésig, amikor hív engem a Nemzetek Kamarájának az alelnöke, s mondja, hogy hát elvtárs, nem jelezte az igényeit. De úgy látszik, nincs elég ta­pasztalata. Mi már kidolgoztattuk itt a felszólalását, és postázom is. Mondom, na­gyon szépen köszönöm, nekem megvan. „Hogyhogy megvan? Mikor küldi be?” Mondom, nem küldöm. Hát ez volt. Hát mert kérdezted, hogy formális. Én nem küldtem be. A probléma abból adódott, hogy ő azt mondta, hogy be kell küldenem. Nem adtam föl, nem küldtem föl postán. Az ülés előtt - már bizottsági ülések vol­tak -, berendeltek a Nemzetek Kamarája elnöksége elé, s velem együtt a Károly Egyetem rektorát, a bizottságunk elnökét és ott, rosszallóan: hogyhogy idáig még nem adtam oda. S mondtam, hogy semmilyen belső szabályzat ezt nem írja elő, se a házrend, se egyéb, és hát ott én szólalok föl, és nem ez a vezetőség. Meg­kaptam a magamét. De mondtam, hogy ha érdekli őket, én tájékoztathatom, hogy miről szól, úgy szépen, szóban. Nem, írásban kérték. Mondtam, hogy nincs, nem írtam le, én csak az adatokat szabadon mondom el. Jöttünk ki a bizottságról, s akkor Češka rektor úr azt mondja, hogy no, most már törhetik a fejüket, hát ilyen még nem fordult elő, de azért olyat ne mondj, amiből neked is bajod lesz meg ne­kem is. Gondold el, hát ez így volt.- Elmondtad a beszédedet?- El, el. Az akkori szövetségi kormány miniszterelnök-helyettese, segíts. Ő vala­mikor Pozsonyban oktatási megbízott volt... Sőt, 68 után oktatási miniszter is, ilyen tömzsi, szlovák férfi. Hozzá tartozott a kormányban az oktatásügy és a kul­túra. Hát szívta a fogát, és azután válaszolt is nekem, reagált a felszólalásom­ra, és hát kioktatott. Nem jut az eszembe a neve. Hogy mennyire formális volt ott minden! Volt olyan képviselő, aki, szerencsétlen, magyar nemzetiségű volt, megkapta a szöveget, s nem tudta elolvasni. Lehet, hogy előtte el se olvasta. Most, hogy segítsen magán, két konyakot leküldött. Hát ez nem segített se a ki­ejtésén és hát a mondatokat sem sikerült mindig befejezni, mert túl hosszúra sikeredtek. Meg azután annyira egy ilyen közgazdasági terminológiával telispé­­kelt szöveg volt, pedig ő, amúgy azt mondják, nagyon jó munkás volt. Nem tud­ta előadni. Utána még két napig részeg volt. Botrány. Formális volt minden, vi­szont, ez egy érdekes dolog, nagyon szigorúan betartották és adtak arra, hogy a szabályoknak megfelelő legyen. Tehát olyan nem létezett, hogy a törvényter­vezetet már paragrafált változatban kaptuk volna meg. Pedig hát valahol ez már biztos elkészült. Előbb a törvény alapelvei anyagot kaptuk meg. Azt megvitattuk a gesztori bizottságokban. Általában az Alkotmányjogi Bizottságon át ment mind. Aztán szakértőket hívtak, az ő észrevételeiket beépítették. Aztán megkap­tuk az első olvasatra a paragrafált változatot, majd a második olvasat követke­zett. Egy törvény, hát nem egy egyszerű, mondjuk egy közügyi törvény, de vala­mi komolyabb törvény úgy egy évig, másfél évig készült. Erre ügyeltek, kifelé, hogy az precíz, pontos legyen. (...)

Next

/
Thumbnails
Contents