Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Neszméri Sándor

NESZMÉRI SÁNDOR

476 volna, vagy Pozsony fekvése olyan, hogy éppenséggel Ausztriával is be tudtunk volna kapcsolódni valamilyen kisebb-nagyobb kereskedelmi tevékenységbe. Tehát az lett volna a Csemart. (...) A magyar Művelődésügyi Minisztériummal folytatott tárgyalások alapján előkészületben volt egy varroda, amelyik aztán a Szőttesre épült volna. Az előzetes számítások szerint annak is olyan jelentős őszszeggel kellett volna működnie, hogy a Szőttest teljes egészében eltartotta volna, és azon túl is tudott volna termelni pénzt, akár folklórfesztiválok támogatására és hasonlókra, tehát nagyon sok elképzelés volt. Volt turistahálózat is beiktatva, tehát a falusi turizmus felélesztése. (...) De jött a 91-es közgyűlés, amelyikre úgy került sor, hogy a 90-es közgyűlésen a már említett manipuláció volt a funkció megválasztásakor, és feltehetőleg nem úgy sültek el a választások, ahogy azt bizonyos körök elvárták volna. Teljesen váratlanul Szabó Rezső bejelentette még 90-ben a pozsonyi közgyűlésen, hogy ez rendkívüli közgyűlés volt, és ez nem érvényes, és hogy a korábbi közgyűlésekhez mérten jövőre meg kell tartani a rendes közgyűlést, és ezért lényegében ott beszűkült ez az idő és a megbízatásom 13 hónapra. Ez alatt ennyit tudtunk elintézni, tehát előtárgyalások voltak, valami elindult, de hát nem futhatta ki magát, és azt hiszem, hogy azt már mondtam, hogy a 91-es galántai közgyűlés pedig a koncepciók harca volt. És a koncepciók harca lényegében arról szólt, hogy ezek a kezdeményezések, ezek az önálló gazdálkodásra irányuló kezdeményezések, ezek állítólag szétzilálják a Csemadokot, elviszik a küldetését, nem fogja tudni teljesíteni a küldetését, és egyébként is adófizető állampolgárok vagyunk, és lám, az új kormány is megszavazta a támogatást a Csemadoknak. Ez igaz is volt, ezen nem volt mit vitatkozni, mert való igaz, hogy 90-ben ugyan voltak félelmek, meg voltak koncepciók, meg voltak ellenkoncepciók, hogy mit fog tenni az új hatalom a civil szerveződésekkel. Végül is ebben a tekintetben nem változtatott semmit, s ez megerősítette azokat, akik úgy vélték, hogy nem kell semmit sem csinálni a Csemadokkal, hiszen majd az állam el fogja tartani, működhetünk úgy, ahogy eddig működtünk, és ez a koncepció győzött Galántán. (...)- Pár hónappal a rendkívüli közgyűlés után 1990. június 23-án a Csemadok országos választmányának ülésén Sidó bejelentette lemondását. Mi volt ennek az ügynek a hátterében?- Én azt hiszem, hogy ennek az ügynek a hátterében az volt, amit már elmondtam a rendkívüli közgyűléssel kapcsolatban. Az, hogy akkorra olyan belső nyomás nehezedett Zolira, hogy ő ezt nem tudta elviselni. A másik dolog az, hogy való igaz, és amikor Zoli előadta a lemondó beszédét, hitelesnek tűnt az a felfedezés nekem is, hogy tekintettel arra, hogy neki volt egy nagyon egyértelmű összetűzése Meöiarral, amikor az még belügyminiszter volt, és utána Meciar kormányfő lett. Valóban megfagyott körülötte a levegő. Ezáltal egy kicsikét a Csemadok körül is megfagyott a levegő. Nyilvánvalóan ez nem vonatkozik a kormány FMK által delegált tagjaira, Zászlós Gabira, akivel többször is sikerült tárgyalnunk, vagy az oktatási és a kulturális minisztériumra, de mindentől függetlenül volt egy olyan hangulat, hogy ha valahová Zoli bejelentkezett elnökként, akkor nagyon nehezen kaptunk terminust. Ez vitathatatlan tény. Ismétlem, ez nem vonatkozik A. Nagy Lacira mint a parlament alelnökére és Zászlós Gabira, ellenben máshová mindenhová vonatkozik. (...) Meggyőződé-