Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Németh Ilona
néztem meg, hogy mit csinálnak. Visszamenőleg fölfoghatatlan a számomra, de 439 egyszerűen nem mentem oda az öt év alatt. Nem néztem meg egy kiállításukat, másrészt pedig állandóan kiállításokra jártam. De az is hozzátartozik, hogy rettentően sokat voltunk bent az egyetemen, reggel kilenctől este kilencig. A beiratkozáskor átjelentkeznem grafikára, ami nagy szerencse volt, mert a többi szlovákiai textil szakra járt. Abból a szempontból is szerencsém volt, hogy volt egy Gergely nevű rektor, aki pont akkor jött, amikor én odakerültem, és reformot vezetett be az egyetemen, és pont az utolsó évfolyam voltunk, akik nem estünk bele a reformba. Azért szerencse, mert egyrészt az első évfolyam mindig problematikus, nem tisztázottak még a körülmények, másrészt a reformjába az is beletartozott, hogy az összes híres tanárt elküldte. Abban az időbe a tipográfia szak az egyik legjobb szak volt, és olyan emberek tanítottak ott, mint a Szántó Tibor, aki a Helikon Kiadónak volt az igazgatója aki akkor már hetven valahány éves volt, de egy fantasztikus személyiség volt. Ott volt a Kass János, aki nagyon híres grafikus, aki akkor már szintén 60 év körüli volt. Ő tanította a könyvillusztrációt. Akkor a Hajmann György, aki az egész tipográfiának az atyja, Zigány Edit, aki az akkori Móra Könyvkiadónak volt a műszaki igazgatója. A Háromszéki Pál, aki a békéscsabai nyomdát vezette, és ők csinálták Magyarországon a legszebb kiadványokat. Ezek az emberek teljesen megszállottak voltak. Baska György, aki Szlovákiából származik, és ő volt a rajztanárom például. Ott abszolút nagyon jó szemléletű tanárok voltak. Ernyei Sándor, aki alkalmazott grafikát tanított. Politikával egyébként nem foglalkoztak. Politikával viszont a Tamás Pál foglalkozott, aki szociológiát tanított. Ő is nagyon jó volt. Bejött, és azt mondta, most ezt hagyjuk, és beszéljünk 56-ról. Ő volt az egyetlen, aki végig három évig tanított bennünket, amolyan politikai kurzust tartott nekünk a Szolidaritásról, megnéztük a Vajdának a filmjeit, függetlenül attól, hogy ki volt a tanrendben, ő tanította a magáét.- Csehország, Lengyelország? Nem jártál ott abban az időben?- Lengyelországban nem, ott csak az elmúlt időben voltam először, a lengyelekkel nem volt kapcsolatom egyáltalán csak a kultúrán keresztül. Csehországba rengeteget voltam. Egyrészt hogy a csehszlovák kultúra annyira össze volt fonódva, és annyi mindent olvastunk a cseh irodalomból is, amit persze magyarul olvastunk. Egyrészt az irodalom miatt, másrészt a képzőművészet miatt, ami nagyon híres volt, és a színház miatt is. Brünnbe is meg Prágába is sokat jártunk. Sokkal többet jártunk annak idején, mint most.- Te valamikor a 80-as évek második felében jöttél haza.- Egészen pontosan 85-ben jöttem haza, akkor voltam ötödéves, és férjhez mentem, és Ábellal, az első fiammal voltam terhes, azért jöttem haza, és a diplomamunkát már itthon csináltam. 86 januárjában született. 86 januárjától voltam itthon. Aztán már volt munkahelyem a Madách Könyvkiadóban Dobos Lászlónál, aki az apu barátja volt. Oda terveztem könyveket. Szóval az egész főiskola alatt dolgoztam, nem szűntek meg a kapcsolataim. Folyamatosan csináltam a Nőnek a gyerekrovatát Kocsis Arankával. Éveken keresztül minden héten illusztráltam. Azzal foglalkoztam, és akkor az Új Szóba is csináltam valamiket, ezt LU