Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
A. Nagy László
tette volna, mert éppen ő tanított bennünket a szabályokra. Ami megingatta a 421 meggyőződésemet, az az volt, amikor évekkel ezelőtt kiderült, hogy Püspöki Nagy Péter ügynökként volt nyilvántartva a titkosrendőrségen. De azt gondolom továbbra is, hogy az első bukásunknak nem Püspöki Nagy Péter volt az okozója, hanem Miklósnak az ügyetlensége. Ennél viszont sokkal fontosabb volt, hogy a szlovákiai magyar közvélemény tudta, hogy van egy szervezet, amelyik a szlovákiai magyarok jogait védi. Ennek komoly jelentősége lehetett abban az időben, és aztán a későbbiek során is és 1989-ben is. Ez fontos tudatformáló erő lehetett azok számára, akik hasonlóképpen gondolkodtak és a cselekvés formáit keresték. A Jogvédő Bizottság megalakulásának szerepe lehetett abban is, hogy ha nem is példát, de ötletet adott ahhoz, hogy milyen módon lehet a hatalommal szemben hatékonyan védekezni. Ebből a szempontból nem véletlen, hogy 1989-ben, amikor megalakult a Független Magyar Kezdeményezés, az első dokumentumunk éppen a Jogvédő Bizottságra tudott hivatkozni mint egy fontos előzményre. Egyébként van egy különlegessége ennek a Jogvédő Bizottságnak, hogy hárman alapítottuk és 1989-1990-ben ugyanez a három személy három más-más magyar pártnak az egyik alapítója lett. Én azok között voltam, akik a Független Magyar Kezdeményezést létrehozták. Duray Miklós az Együttélést, Püspöki Nagy Péter pedig a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat hozta létre. Persze gyorsan mondom azt is, hogy amikor mi a bizottságot létrehoztuk, akkor semmilyen ideológiai, világnézeti és egyéb elkülönülés közöttünk nem volt. Ez végül is hasonló akármelyik földalatti mozgalom későbbi sorsához, veheted a környezetvédő mozgalmakat, a Duna Kört vagy a Charta 77-et is.- És később mi történt?- Emlékszem arra, hogy amikor a Jogvédő Bizottságról kiderült, hogy létezik, és elkezdődtek a rendőri zaklatások, egyszeriben a szlovákiai magyarok között persona non grata lettünk, idegenkedtek tőlünk, kizártak a társaságukból, nem hívtak sehová, ha az utcán találkoztunk ismerőssel, akkor átmentek az út másik oldalára, hogy ne kelljen találkozni vagy köszönni, nehogy együtt lássanak bennünket. Ebben az állapotban és légkörben számomra nagyon kellemes és revelációval fölérő élmények voltak azok, amikor én kapcsolatba kerültem a Madách Könyvkiadónak a szerkesztőivel, akiket azelőtt is ismertem, meg azokkal is, akiket közelebbről személyesen nem ismertem, fiatalokkal, akik megpróbáltak valamiféle függetlenséget kialakítani a kiadói politikával szemben akár az irodalom, akár a társadalomtudományi kiadványok területén. Három nevet tudok említeni abból az időszakból a Madách Könyvkiadóból, akikkel én kapcsolatba kerültem, és aztán többször is találkoztunk, beszélgettünk, sőt megpróbáltunk együttműködni is. Az egyik te voltál, és az Új Mindenes Gyűjteményt vetted át a Zalabai Zsigmondtól, a másik a Grendel Lajos volt és a harmadik Balia Kálmán. Egy olyan társaságba kerültem, amelyik teljesen úgy gondolkozott társadalmi és politikai kérdésekről, ahogyan én, és nyíltan, világosan tudtunk beszélni aktuális ügyekről, sőt tervekről. Azok a szűkös véleménynyilvánítási lehetőségek, melyek akkor voltak, amit Zalabai elkezdett kikezdeni az Új Mindenes Gyűjteménynyel, és aztán folytattátok ti, Balia Kálmán meg te, az egy teljesen kivételes teljesítmény volt abban az időben. Az emlékeimben úgy maradt meg az évkönyv a . NAGY LÁSZLÓ
