Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Molnár Imre

Alexander Dubček a párkányi csonka hídon (Fotó: Berta András)

kezdett, és volt egy harmadik dolog is, ami akkor volt: az erdélyi kérdés. Akkor kezdődött Erdélynek a reneszánsza, a 70-es évek végén, a 80-as évek elején. Tömegével mentek az egyetemisták Erdélybe, és vitték a könyveket, amit szépen tömegével koboztak el tőlük a román vámosok. Bennünket azonban mint csehszlovák embereket, csehszlovák útlevéllel, a baráti Románia a baráti Csehszlovákia állampolgáraiként teljesen simán átengedtek, tehát mi nagyon gyakran küldöncszerepre vállalkoztunk. Éjszakai vonatokon hátizsákban vittük át a könyveket Erdélybe csehszlovák útlevéllel, hozzánk be sem jöttek, elég volt az útlevelet felmutatni. A Bibliától kezdve, szamizdatot, gyógyszert, mindent. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy megismerkedtünk az erdélyi magyar értelmiséggel, és ott is természetesen a legradikálisabb csoporttal, az Ellenpontok társaságával. És volt olyan időszak, hogy egyszerre három ország titkosrendőrsége figyelt bennünket, legalábbis engem. Ezt abból tudom, hogy Ara-Kovács Attilát, az Ellenpontok szerkesztőjét, amikor nála jártam, utána bevitték kihallgatásra, és közölték vele, hogy egy veszélyes nemzetközi kémet látott vendégül, s hogy tisztában van-e vele. Attila mondta, hogy nem volt vele tisztában, de köszöni szépen, hogy erről tájékoztatták. És mindehhez hozzájárult az is, hogy 80-ban, 81-ben kitört a lengyel robbanás, tehát a Szolidaritás. Kijártunk Lengyelországba. Ott voltunk a lódži egyetemfoglaló diáksztrájk kezdetekor tódžban, amikor a diákokhoz először lejött az oktatási miniszter Varsóból, és a diákok gyűrűjében kénytelen volt szembesülni azzal az iszonyatos nyomással és radikalizmussal, amivel az egyetemisták a maguk követeléseit letették elé az asztalra. Ennek is

MOLNÁR IMRE