Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Molnár Imre
temisták. Branstein Glóriát említeném vagy Vajkai Miklóst, az írót és másokat, Kövesdi Karcsit. Egy valami volt, ami feszültséget okozott, az pedig az, hogy bennünk a társadalom megváltoztatásának igénye munkált, de nem mindannyian ugyanazon az alapon gondoltuk. És kerestük azt az ideológiát, azt a társadalmi ideológiát is, módszert talán, ami közelebb hoz, közelebb visz bennünket ehhez az úthoz. Tehát ehhez a lehetőséghez. Többen falusiak voltunk, mint jómagam is, és egy vallásos hátteret hoztunk magunkkal. Ezt unblock kikapcsoltuk. A legtöbben úgy gondoltuk, hogy az egyház és a vallás a maga konzervativizmusával és amúgy sem túl aktív jelenlétével, természetesen nem a maga jószántából, nem aktív jelenlétével, nagyon keveset, egyszerűen semmit nem tud hozzátenni a társadalom változtatásának nagy igényéhez, ami bennünk akkor mozgatott, és ezért az egyházat és a vallást kikapcsoltuk, és más ideológiákat kerestünk. Én akkor fedeztem fel mellesleg épp az egyházon belül a latin-amerikai felszabadítási teológiai irányzatokat, amelyeket nehezen lehetett elérni, Magyarországról becsempészett könyvekből, próbáltam megismerni és továbbadni, de hát ez nem okozott osztatlan sikert, gondolom, mondanom sem kell. És akkor kerültünk kapcsolatba a marxizmussal is, amit elsősorban Öllös László barátomnak köszönhetünk, aki hatalmas képességekkel rendelkezett a könyvek falását illetően, és ő hozott bennünket ókori és középkori filozófiai szerzők megismertetése után közelebb Marxhoz is, és egy ideig úgy gondoltuk, hogy a marxizmus az a társadalomideológia, amelyre valóban építeni lehet. Ennek a legnagyobb akadálya az volt, hogy lehet, hogy néhányan gondoltuk is így ideig-óráig, hosszabb-rövidebb ideig, de ezt borzasztó nehéz volt megmagyarázni a többieknek, akik éppen ettől a marxizmustól, pontosabban ennek a marxizmusnak a politikai leképeződésétől, a megvalósult, létező, reális szocializmustól szenvedtek, ettől mindannyian szenvedtünk.- Az Öllössel való kapcsolat milyen volt?- Ő is egyetemi hallgató volt, csoporttársak voltunk. Tehát ezt borzasztó nehéz volt eladni másoknak. Ez volt az a pont, ahol majdnem kenyértörésre került sor. Ha erre az időszakra visszagondolok, az jut leginkább az eszembe, hogy iszonyatosan sokat vitáztunk. Szóval az életünk minden percét a vita tette ki, de ezek a viták természetesen, hogy is mondjam, nem késre menő, ellenséges viták voltak, hanem valószínűleg csak az elmék és a nézeteink formálását szolgálták leginkább, de ugyanakkor ezek egyúttal a saját életmódunkban is katartikus változásokat eredményeztek. Például hogy majdnem mindannyian fölszámoltuk magunk mögött azt a biztonságos kispolgárinak is nevezhető múltat vagy világot, amelyet magunkkal hoztunk a szülői, családi házból. Azzal a vélt vagy valós magyarázattal, hogy a szüléink úgysem értenék meg, amit teszünk. És valóban azokról a dolgokról, amiket csináltunk, ajánlatosabb volt otthon hallgatni, mert a kétségbeesés szélére sodorta volna szüleinket. (...) Ebben nagyon sokat segített nekünk Duray Miklós egyértelműen radikális elkötelezettségével, és mások is, akik ennek a pozsonyi értelmiségi szellemi létnek a meghatározói voltak akkoriban, akiket már fel is soroltam korábban. (...)- Hát térjünk még vissza a szegedi részképzésre! Mit tudnál erről mondani, illetve utána hogyan alakult az életed? 395 MOLNÁR IMRE
