Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Mészáros Lajos
és húzó ember volt, elfoglalta a volt párttagok helyét a választott testületekben. Mint mindig, a költők, lásd Barak, írók, jó értelemben vett könyvmolyok voltak a rebellisek, mert ők voltak a legtájékozottabbak. Visszakalandozok a jogászokra. Igaz, hogy szocialista jogot tanultunk, de a jogász hamarabb ráérez olyan összefüggésekre, ami az államszerkezettel, politikával, törvényhozással függ össze, mert az adott kategóriákat megismerte, még ha az elferdített oldaláról is. Ugyanúgy, mint a filozófus, aki a társadalmi, közjogi összefüggéseket vizsgálja. Itt van Kis János esete, aki az egyik legnagyszerűbb alkotmányjogász az én szememben, pedig tudjuk, hogy nem jogász. Azt hiszem, az természetes és indokolt, hogy minél több jogász legyen a parlamentekben. A történelmi Magyar Országgyűlésekben is többségükben jogászok voltak. Persze szükség van a sokszínűségre is, hogy minél több olyan ember szólhasson a témához, akit a téma főállásban foglalkoztat, aki hozzáértő. Az ideális azonban az volna, hogy a sebész vagy a közgazdász képviselőnek okos jogász tanácsadója legyen. Ilyen tanácsadó volt pl. Werbőczy is, aki a legszűkebb királyi tanácsosok közé tartozott. Azt akarom mondani, hogy jogászra szükség van szerintem most is, hiszen még a jogász sem igazodik el pl. az európai uniós jog labirintusában, holott az meghatározza mindennapjainkat.- Kik voltak, mondjuk, tudsz neveket mondani, hogy kik voltak azok a meghatározó egyéniségek jogászként, akik a szövetségi parlamentben dolgoztak? Fölmerült Číč neve.- Nem éppen Čičre gondoltam. Neki inkább Szlovákia alkotmánybíróságának reprezentálásában volt jelentős szerepe. A bíróságok esetében a legfontosabb a bizalom, hogy az emberek bízzanak bíróságaikban. Ilyen értelemben a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága érdekében szerintem Čič nagyon sokat tett. Tudott reprezentálni, bizalmat kelteni, és csaknem egész választási időszakában meg tudta őrizni a bíróság függetlenségét. Én inkább Zdenék Jičínskyre gondoltam, aki még most is meghatározó személyiség a Károly Egyetemen, Vladimír Mikuléra, aki mindent tud az önkormányzatiságról, Vlastimil Ševčíkre, aki az emberi jogok szabadságlevelének előadója és legfőbb védelmezője volt, a nagy tudású, de együttműködő kommunisták közül Marián Čalfára, akit nem kell bemutatni, Michal Benőikre, Josef Mečlre és másokra gondoltam.- Még egy utolsó kérdés, szerinted melyik volt az a pont, mikor te úgy érezted, hogy tényleg megtörtént a változás. Tehát most már megvan, és nem lehet viszszacsinálni, és mi volt a legérdekesebb dolog, amiről még mondani szeretnél valamit a legvégén?- Amint mondtam, azt, hogy forradalom van, azt akkor tudatosítottam igazán, amikor törölték az alkotmányból november 29-én a párt vezető szerepét. De azt, hogy a dolgokat már nem lehet visszacsinálni, azt az első győztes választások után gondoltam. Akkor láttuk, hogy visszahúzódnak azok az emberek, akiknek azelőtt hihetetlen nagy hatalmuk volt, s akkor kezdtek úgy viselkedni, mint akik már tudták azt, hogy mindent elvesztettek. Végül talán a toleranciáról szólnék, arról, hogy tisztelni kell egymás véleményét. Tudvalévő, hogy a bársonyos forradalom után három magyar párt próbálta 389 MÉSZÁROS LAJOS
