Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Mészáros Lajos
dórról írott monográfiájához gyűjtöttünk anyagot a könyvtárakban, és főleg az Új Szóból és más újságokból másoltunk ki cikkeket a témával kapcsolatban. Egyébként kitűnő volt a légkör a gimnáziumban. A végén azonban csalódtam, amikor a biológiatanárnőm figyelmeztetett, hogy ha nincs ismeretségem, akkor nem vesznek föl az orvosi karra, ha a felvételin sikeresen is vizsgázom. Nem volt ismeretségem. Gondoltam, megpróbálom Magyarországon, de nem kaptam minisztériumi engedélyt, ami akkor föltétel volt. A katonai orvosira nem jelentkeztem, mert azt akkor hagyta ott a barátom. Elkeseredtem, azt mondtam, ha ilyen a világ, nem fogok tovább tanulni. Az osztályfőnököm, Sólymos Erzsébet azonban a szülői értekezleten azt javasolta nővéremnek, hogy beszéljenek velem, és jelentkezzek pl. jogra, mert humán osztályba jártam, és sohasem volt gondom a történelemmel, amely tantárgy ott a legfontosabb. Ezek után jelentkeztem a jogi egyetemre, ahova minden gond nélkül felvettek, mert a felvételi vizsgákat megcsináltam, és mert pozitívan diszkriminálva voltam. Arról van szó, hogy abban az időben a jogi egyetemre is nehéz volt bejutni a túljelentkezés miatt, de a nemzetiségekhez tartozó diákok számára kvóta rendszert alakítottak ki, egy 5 százalékos klauzulát, ami annyit jelentett, hogy legalább ilyen százalékban más mint szlovák nemzetiségű diákot is fel kellett venni. Mivel a jogi tanulmányoknál a nyelv dominál, az említett kvótába, a jelentkezett nemzetiségekhez tartozó diákok bőven belefértünk. Abban az időben a magyar diákokat főleg műszaki pályára irányították. Az egyetemi tanulmányaim során különösebb problémáim nem voltak. A kis diplomámat nemzetközi jogból szereztem. Évfolyammunkám az 1977-ben kialakult ciprusi helyzettel foglalkozott. Balajti Árpád volt történelemtanáromnak köszönhetően rendszeresen olvastam a Magyarország c. társadalmi, politikai hetilapot. Már a gimnáziumi évek alatt is fölváltva jártunk fel Pozsonyba, és az Orbisban vásároltuk a lapot meg más külföldi újságot. Bizonyára ezek az előzmények is befolyásolták témaválasztásomat. A doktori diszszertációmat 1981-ben már büntetőjogból dolgoztam ki. A címe az volt, hogy „Változások a magyar Btk.-ban és ezek lehetséges hatása a csehszlovák Btk.ra". Az egyetem befejezése után, 1978-ban makacsul elhatároztam, hogy ügyvéd leszek, bár tudtam, az ügyvédségre nehéz bejutni. Segíteni akartam az embereknek, azoknak, akikhez tartozom, ahogy azt bizonygattam Kőrös István bácsi, volt magyartanítómnak, aki a jegyzőséget ajánlotta, mert bátyja Komáromban közjegyző volt. A vizsgák sikeres letétele után kerültem az ügyvédségre, de azzal, hogy csak az Erdőháton - Senicában volt hely. A távoli munkahellyel kapcsolatban jól informált pozsonyi főnököm úgy igazított útba, hogy „nem fogsz itt a Csemadokban táncolni, hanem a Záhorákban”. Az Erdőháton nem táncoltam, de nagyon jól éreztem magam. Emberileg és szakmailag is mindenben segítettek. Csupán az elején volt gondom, mert az erős tájszólással beszélő „záhorákokat” nem értettem. Ha nem láttam az emberek arcát, mimikáját, mintha idegenül beszéltek volna. Az ottani nagyszerű morva nemzetiségű főnököm nem értette hónapokig, hogy miért féltem a telefonoktól. Később jött a katonaság, és azután azért bíztam abban, hogy valamikor csak visszakerülök a járásomba, Galántára. 1980-ban megüresedett egy hely Dunaszerdahelyen, ahol, és ezt a múlt rendszerben is tudták, szinte lehetetlen hogy egy ügyvéd ne tudjon magyarul. így kerültem Dunaszerdahelyre 1980. október 6-án, emlékszem a történelmi dátum miatt, egyébként éppen azon a napon volt LGT-koncert a kultúrházban. Lényeg az, hogy ott telepedtem le, és aztán 83-ban itt is nősültem 375 MÉSZÁROS LAJOS
