Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Lacza Tihamér

- Térjünk vissza a Hétre. 1989. december 6-án téged főszerkesztővé választottak, 15-én ki is nevezett az elnökség. Hogy zajlott ez le, tehát mi zajlott a Hétben a változások idején? Azt tudjuk, hogy Stras szer György főszerkesztőt nyugdíjba küldték. Azután hogy alakultak a dolgok?-Voltak olyan vádak, legalábbis találkoztam vele, hogy mivel a Hét a Csemadok lapja volt, így valamilyen módon az Együttéléshez is közel áll. Akkor, amikor nem vállaltam azt a felkérést, hogy legyek az országos választmány tagja, lehet, hogy ezzel is igyekeztem ezt a vádat kivédeni. Később rájöttem, hogy tulajdonképpen nem ezen múlnak a dolgok, hanem azon, hogy az ember hogyan szerkeszti a lapot. Én igyekeztem elsősorban kulturális, a társadalmat egészében érintő problémákkal foglalkozó lapként szerkeszteni, és a politikát valóban csak a legszükségesebb szinten hoztuk be. Elsősorban olyan dolgokra kell gondolni, hogy ankétokat szerveztünk, tehát felvetettünk olyan kérdéseket, mint például „Akarjae az olvasó, hogy a Csemadok átalakuljon párttá?" Érkeztek rá válaszok, reagálások, és többnyire olyanok, hogy nem akarják, hogy párt legyen, tehát a Csemadok maradjon meg Csemadoknak.- Foglalkoztatott benneteket akkoriban, hogy a Csemadok párttá alakuljon?- Nem, bennünket nem, de felmerült ez a kérdés a Csemadok keretein belül, hogy esetleg a Csemadokból létrehoznának egy pártot. Akkor már az Együttélés is valahol szerveződött. Voltak olyan elképzelések és törekvések, hogy a Csemadokot kellene átalakítani, mert végül is a legjobban megszervezett szervezet, tehát nyilván ez volna a legegyszerűbb, ha egy pártot létrehoznánk. Végül is erről letettek, mondván, hogy a Csemadokra szükség van, és a Csemadokban olyanok is vannak, akik nem szimpatizálnak ezekkel vagy azokkal a politikai elképzelésekkel, de ugyanakkor összetartja őket a magyarság szolgálata. Nem akarom részletezni, lényegében ezt a gondolatot elvetették maguk az olvasók is a beérkezett válaszok alapján. Volt még például olyan sorozat is, hogy „Miért szeretem az anyanyelvemet?", tehát végre foglalkozhattunk olyan testhez álló és húsba vágó kérdésekkel, amelyekről korábban nem nagyon lehetett a nagy nyilvánosság előtt beszélni, és nem lehetett elmondani a véleményünket. Aztán volt egy olyan sorozat, ahol különböző emberek, toliforgatók és egyszerű emberek is elmondhatták a véleményüket arról, hogyan képzelik el a jövőt, tehát hogy mit hogyan kellene a továbbiakban csinálni. Abban az időben rengeteg cikket írtam, és akkor kezdtem el társadalompublicisztikával foglalkozni. Korábban inkább ismeretterjesztéssel foglalkoztam, és nagyon ritkán írtam olyan cikket, amit publicisztikának lehetne nevezni. Elsősorban inkább irodalomkritikával foglalkoztam még az 1989 előtti években, aztán tudományos ismeretterjesztéssel, riportok és interjúk írásával. Főleg ezek voltak azok a műfajok, amelyek érdekeltek, és amelyekben produkáltam is. 90 után kezdtem intenzívebben társadalompublicisztikát írni. Abban az időben én is mindenféle dolgokat megeresztettem. Általában igyekeztem magam távol tartani a személyes jellegű csatározásoktól, de hát ilyen „piti” ügyekben gyakran adódtak abban az időben személyes konfliktusok. Például: Mit mondott Sándor Eleonóra a prágai parlamentben, és Duray Miklós hogyan reagált erre - ilyen dolgokba mi nem akartunk belemenni. Meg persze olyankor, amikor interjút készítettünk főleg politikusokkal, példá-363

LACZA TIHAMÉR