Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Lacza Tihamér

- Mikor volt ez pontosan?- Valamikor november 25-e vagy 27-e táján. Egész pontosan már nem tudom megmondani, de úgy egy hétre rá, hogy lezajlottak a prágai események. Aztán így kezdődött lényegében ez az egész. A Csemadokban is hirtelen fontossá vált az, hogy egy csomó embert a Csemadokból eltávolítottak, kizártak 68 után. Akkoriban főleg ezek az emberek jelentkeztek, hogy most már talán valamit tenni kellene az ő érdekükben is, tehát valamilyen módon kárpótolni kellene őket,vagy legalábbis bocsánatot kellene, hogy kérjenek tőlük. Volt egy rendkívüli Csemadok-közgyűlés 1989. december 6-án. Akkor mi már a szerkesztőségben december 4-én megbeszéltük, hogy ott is sor kerül személycserékre. Strasszer György, aki akkor főszerkesztője volt a lapnak, hatvanhárom éves volt, tehát mindenképpen megoldhatóvá vált az, hogy fájdalommentesen megváljon a főszerkesztői poszttól, tehát nyugdíjba mehet, mert már így is túllépte a nyugdíjkorhatárt. A szerkesztőség titkos szavazással egyöntetűen úgy szavazott, hogy én leszek a lap főszerkesztője. így lettem én legalábbis elvben főszerkesztőnek javasolva. Abban az időben voltak ilyen vívmányok, hogy kis közösségek, ha elhatároztak valamit, akkor a felettes instanciák igyekeztek azt tiszteletben tartani. Ezzel az ajánlattal és javaslattal a szerkesztőség nevében felléptek december 6-án. Abban a nagy kavarodásban, ahol meg kellett sok mindent változtatni, és sok mindenről született döntés, elhangzott az javaslat is, hogy a Hét szerkesztőségének közössége ezt szeretné. Beválasztottak a Csemadok elnökségébe is, és december 15-én a Csemadok új elnöksége hivatalosan is kinevezett engem a lap főszerkesztőjévé.- Az FMK-val együttműködtetek, tehát te együttműködtél az FMK-val annak idején?- Én a Független Magyar Kezdeményezéssel igazában nem működtem együtt. Az újságíróknak az lett volna a feladatuk, hogy megpróbáljanak most már végre tényleg valamilyen újságot csinálni. Az FMK-val, megmondom őszintén, azért sem nagyon működtem együtt, mert valahogy taszított az a hangnem, amit mindjárt a kezdet kezdetén megütöttek. Egy kicsit arrogánsán, egy kicsit talán kioktató módon, egy kicsit talán abból a pozícióból, hogy „mi vagyunk a tiszták, meg mi vagyunk azok, akik itt most a dolgokról döntünk", és azok az emberek, akiket én már évek óta ismertem - és azt hittem, hogy jól ismerem őket -, az egyik pillanatról a másikra furcsán megváltoztak, és érdekes „pózt” öltöttek magukra. Ez engem zavart, és sosem találtam igazán a hangot, és az a fajta hozzáállás sem volt rokonszenves, ahogyan ők a dolgokat megpróbálták kicsit idealizálni valamilyen módon úgy is, hogy úgy gondolták, most tiszta lapot kezdünk, és akkor összeborulunk a szlovák értelmiségiekkel, főleg azokkal, akik felvilágosult gondolkodású értelmiségiek. Aztán a dolgok szépen menni fognak a maguk törvényei szerint. Nem akarom nagyon okosnak feltüntetni magam, de már akkor egy csomó dolog utalt arra, hogy ez az átmenet nem lesz olyan sima dolog. Nem beszélve arról, hogy én akkor már 41 éves voltam, tehát egy kicsit talán több tapasztalattal a hátam mögött, mint némelyek. Ismertem kicsit a történelem korábbi időszakait is, amikor az ilyen forradalmi változások végbementek, és mindig megvolt ennek is a maga „hordaléka". A nagy francia forradalomtól kezdve említhetnék egy csomó példát. Ez a fajta - szinte felhőtlen - optimiz-357

LACZA TIHAMÉR