Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
B. Kovács István
. KOVÁCS ISTVÁN 336 tam, hogy egy muzeológus is elfér köztük. Beszélgettünk erről a lehetőségről, s ő akkor azt mondta, hogy menjek el. És én elmentem, vállaltam a kihívást. Ott egy dél-gömöri tájházat, regionális múzeumot, mindegy, minek nevezzük, szerettünk volna létrehozni. Talán ebben a döntésemben a felkínált lehetőségen túl az is benne volt, hogy 1977 nyarától 1988 őszéig én a Gömöri Múzeumban voltaképpen semmilyen lehetőséget nem kaptam vezetőként - nem igazgatói tisztségre gondolok, hanem osztályvezetői tisztségre vagy valamilyen középszintű tisztségre -, hogy az elképzeléseimet megvalósíthassam. Nem mondom, hogy hátrányos helyzetben voltam, bár így is lehetne fogalmazni. Nem panaszként, hanem tényként mondom ezt. Könnyű Katát táncba vinni. Amikor tehát fölkínálták, hogy tessék zöldmezős beruházásként egy intézményt létrehozni, természetesen igent mondtam. Szegény anyám óvott tőle, annyi megjegyzése volt, hogy: nem ismered te a szécsi népet! Hát, nem ismertem a szécsi népet! De nem volt a szécsi néppel gondom, ahogy a szövetkezet tagjaival, vezetésével sem, a cakóiakkal, az iványiakkal, a zádoriakkal, a jéneiekkel és harmaciakkal sem. Én úgy éreztem, hogy befogadnak. Lehet, hogy eleinte afféle csodabogár voltam én is a szemükben, mint egykét másik ember. Lapot alapítottunk, lefektettük az intézmény alapjait, megkezdtük a jövendő múzeumépület felújítását, folyt a gyűjteményépítés, kiállításokat szerveztünk, azaz a munka teljes gőzzel beindult.- Ez valahol azért, ha ez nem is fogalmazódott meg, feszegette a rendszer kereteit, mert szokatlan dolog volt, hogy alulról jövő kezdeményezésre elkezdik valakik öntevékenyen a saját nemzeti kultúrájuk értékeit menteni, mert itt erről is szó volt szerintem, a helyi magyar kultúra, a gömöri kultúra védelméről. És emiatt biztos, hogy előbb vagy utóbb szembekerültetek volna a rendszerrel, de aztán jön a rendszerváltás, és ez nem derült ki. De nem emiatt ment tönkre.- Nem emiatt ment tönkre. 1988 karácsonya volt, amikor én odamentem. 1989 tavaszán, nyarán a tevékenységünk megszilárdult, és szilárd kereteket kapott, világosak voltak a célkitűzések, szóval kitaláltuk a jövőt, beépültünk az adott rendszerbe - úgy, hogy elveinket nem kellett feladni. De hátjött 89 novembere, és amire utaltál. Lehet, hogy előbb vagy utóbb, más okok miatt, a regnáló kommunista hatalomnak is szemet szúrt volna. Nyilvánvalóan adottak voltak a tűréshatárok, hogy meddig lehet elmenni. Ezt a határt azonban nem volt módja túllépni ennek a kezdeményezésnek, mert jött 89 novembere, és a másik oldalról jött a csapás.- 1989 nyara, Dubček, Panoráma stb. Visszaemiékszel ebből az időszakból valamire, amit érdemes elmondani?- Nem. Nem igazán. Az igazság az, hogy a rimaszécsi vállalás annyira lekötötte az energiáimat, hogy én a napi politikával, a magyarországi, közép-európai fejleményekkel, tendenciákkal nem igazán foglalkoztam. A magyar tévéből tájékozódtam az eseményekről. Ennek ellenére 89 novembere meglehetősen váratlanul ért.- Hol ért fizikailag november 17-e és milyen körülmények között? Hogyan emlékszel vissza az első napokra, amikor az első hírek jöttek, hogy Prágában valami történik? Hol voltál te akkor, Szécsben voltál?
