Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Juhász R. József

mozgás. Megjelent, teljesen váratlanul, Monty Cantsin, azaz Kántor István, aki 72-ben disszidált Magyarországról Kanadába, New York-i feleségével, Krista Goddessel. Ők Galántain keresztül, akivel jól ismerték egymást, megtudták, hogy nálunk performansz fesztivál zajlik, s valami úton-módon beengedték őket Csehszlovákiába - fogalmunk sincs, hogyan. Cantsin Kanadában is, egy konzer­vatív ember számára abszolút botrányos viselkedésű, botrányos felfogású em­ber volt, aki például a saját vérével írt történelmet. Bement a MoMA múzeumba New Yorkban és két Picasso kép közé a saját vérével a falra egy x-et rajzolt. Mondjuk, ez így jól hangzik, vicces, de ennek van egy története. Évtizedeken ke­resztül csinált egy neoista mozgalmat, amelyben a vérnek próbálta visszaadni az értelmét, értékét, művészeti jelentőségét. Egészen érdekes dolog. Szóval ő megjelent nálunk a mindenféle színű hajával, a meztelen feleségével, amit el tudsz képzelni, mindent megkaptunk az alatt az egy-két performansz alatt tömö­ren, meg hát természetesen a pártemberek is... Úgy kezdődött ugye, hogy bein­dult a fesztivál, elmondtuk szlovákul, magyarul a megnyitó szöveget, úgy ahogy kell, és onnantól kezdve bent az irodában ott ült ez az emberke és kétóránként valakinek adta le a jelentést Pozsonyba. Szó szerint, minden két órában, egész órakor bement és telefonált. Ezt onnan tudjuk, hogy Gémesi Karcsi volt akkor az elnök, és ő mondta, hogy mi történik, és mi van, mire kell vigyázni a fesztivál alatt, nehogy botrány legyen. Csakhogy addigra a szlovák ellenzéki politikai és mű­vészeti élet is megtudta, hogy ilyen mozgás van Érsekújvárban és kivonultak csős­tül, Besztercebányától Pozsonyig, Budajjal az élen. A többieket nem is nagyon is­mertük, ilyen szinten nem volt kapcsolatunk velük, meg nem így szerveztük a fesz­tiválokat, nekik viszont érdekes volt, nézőkén jöttek el. S aztán elkezdődött a fesz­tiválozás, le is zajlott mindenféle botrány nélkül, majd pár nappal később elkezdő­dött a telefonálgatás, fekete autó ide, fekete autó oda, jöttek értünk, hívattak be. Ott egyébként fontos szerepe volt ennek a bizonyos Borosnak, aki a járási nemze­ti bizottság elnöke volt, s akinek leadtuk előtte az aláírásgyűjtési íveket - nem tu­dom, miért, de abszolút kiállt mellettünk, már amennyire kiállhatott egy olyasvala­ki, aki a járási nemzeti bizottságnak az elnöke. Mivel ott már napi szinten történ­tek a dolgok, megadta a saját telefonszámát, és mondta, hogyha bármi van, ak­kor őt személyesen hívjuk, megpróbál, amit csak lehet, intézni vagy segíteni. Ért­hetetlen volt, hogy miért segít, nem is ismertük, senkinek senkije nem volt, nem volt családi háttér, semmi. De örültünk neki. Emiatt volt tehát az, amit már előző­leg említettem, hogy telefonálgattam a munkahelyről, mint ahogy mindenki. Erre az egészre az volt a reakció, hogy nem engedtek ki arra a bizonyos fesztiválra Pá­rizsba, ami ugyanazon a nyáron zajlott. A következő pedig az, hogy följelentettek minket, nyilván nem tudtak csak engem följelenteni, mert négyen dolgoztunk ab­ban a kazánházban, mind a négyünket a szocialista vagyon szétlopkodásáért. Va­lamibe egyszerűen bele kellett kötni. Már látszott, hogy valamit lépniük kell felénk, mert egy éven belül két ekkora botrányt csinálni a szocializmusban, az már nekik is sok volt. Föl is jelentettek. Szeptemberben vagy októberben - nyáron volt a fesz­tivál -, már megvolt a tárgyalás is, ahol az történt, hogy elítéltek minket és a kárt, amit okoztunk a cégnek, a fizetésünkből levonták. Bírósági tárgyalás lett belőle, ahol kimondták, hogy bűnösök vagyunk, ez a szocialista vagyon meglopása, és megmondták az összeget, amelyet eltelefonáltunk. Nem volt nagy összeg. Azt a büntetést kaptuk, hogy ezt ki kellett fizetni. 325 f ?

Next

/
Thumbnails
Contents