Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
HUNČÍK PÉTER 300 nekünk bevezetni, nem volt elnök, ő volt a kancellár, ő volt minden. Reggel fél nyolckor mindenki az irodába, találkozó, elszámolni a papírokkal, telefonhívások. Nem értettem, miről van szó, nehogy azt hidd, hogy emiatt, de egész egyszerűen megváltozott minden, nem volt súlya, és azt mondtam, hogy elmegyek. De a mai napig gondolkodom azon, hogy mi lett volna akkor, ha Havel marad, és tényleg kiírják a népszavazást 92 októberében? Vagy talán épp az lett volna a konfliktus forrása, hogy ott van Havel, és a végsőkig magyarázza a polgároknak, hogy Csehszlovákiának egyben kell maradnia. Jól emlékszem a közvélemény-kutatás eredményeire: akkor Szlovákiában mindenesetre a többség az együtt maradás mellett volt. Csehországban is elég nagy tábora volt annak, és néhányan attól féltek, hogy a hadsereg vezetésén belül hogy fog alakulni a helyzet, és a hadsereg vajon el fogja-e úgy fogadni a kettéválást, hiszen ebben közismert volt, hogy nagyon sok szlovák tiszt Csehországban szolgált, cseh területeken, s az állampolgárság kérdése nem volt tisztázva. Felmerült a kettős állampolgárság kérdése: a szlovákok azt mondták, hogy nekik mindegy, lehet kettős állampolgárság, s ha jól emlékszem, a csehek azt mondták, szó sem lehet róla, volt itt elég sok feszültségre való ok, a vegyes házasságtól kezdve. Nagyon kiábrándultam jöttem haza, nem sokat foglalkoztam egy-két hónapig a politikával, nem tudom, a népszavazást hogy ejtették a programból, csak azt tudom, hogy szép csöndben elhallgatták, és elaltatták a kérdést, és közben intenzíven folytak a tárgyalások a parlament mindkét háza között. Nyilvánvaló volt, hogy a dolog így fog végződni, s mi mennyire naivak voltunk. Aztán az is nagyon foglalkoztatott, hogy 92-ben az MPP külön indult a választásokon, mert ugyan voltak tárgyalások a két magyar párttal, de ők egyértelműen azt mondták ránk, hogy nem, árulók vagytok. (Emlékszem, Csáky azt is mondta, hogy a VPN miatt majd a történelem ítélőszéke előtt fogunk felelni.) Aztán a kettes koalíció alig jutott át a lécen, és ha velünk jöttek volna, akkor bőven tíz százalékot érünk el. És döbbenetes lett volna az eredmény akkor is, ha az ODÚ elfogad minket, MPP-t partnernek. Folytak a tárgyalások a VPN utódpártjával az ODU-val, én arra emlékszem, akkor nagyon erősen amellett voltam, hogy az ODU-val kellene koalícióra lépni, de akkor Peter Zajacék voltak azok, akik inkább jobban féltek ettől a koalíciótól. Mi úgy okoskodtunk, hogy az a pár liberális, aki bennünket támogat, az ODU-s koalíciót is támogatni fogja, mert számukra ez egy elfogadható verzió. És ugye mi történt a végén: 4,96%-ot kapott az ODÚ, tehát négy ezrelékkel maradt el az 5% küszöbtől, az MPP pedig 2,31%-ot kapott. Tegyük fel, hogy a ránk szavazó emberek fele elhagyott volna minket ezért a koalícióért, nos még akkor is ketten megkapjuk a 7%-ot. És ne feledjük, hogy 1992-ben Meóiar nem olyan hatalmas előnnyel nyerte meg a választást. Ha jól emlékszem, 35-36 százalékot kaptak, és csakis az elveszett szavazatoknak köszönhetően lett olyan többségük, hogy új alkotmányt tudtak elfogadni. Egész máshogy alakulhattak volna a dolgok, de hát ez már egy másik téma. (A beszélgetés 2009-ben készült.)
