Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hodossy Gyula
a hatalom pedig kiszámíthatatlan volt, nem lehetett tudni, mikor üt. Az érdekesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a hetvenes éves második felében már Magyarországon is léteztek klubok, csak klubtanácsuk nem volt. A mi példánk alapján rájöttek arra, hogy ez mennyire szükséges. Többek között Németh Zsolt volt ennek az egyik kezdeményezője. Rendszeresen átjött hozzánk, szinte hetente itt volt, folyvást egyeztettünk, mi is átmentünk hozzá, és a lakásukon tartottuk a klubtanács alakuló összejövetelét. Igen szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, illetve a két klubtanács között. Tehát ez volt a hetvenes években, aztán, mint mondtam már, 79-ben behívtak katonának.- Jó, hát akkor térjünk át 81-re, illetve annak közvetlen előzményeire. Mi történt akkor?- Semmi rendkívüli dolog nem történt, azazhogy folytatódott a már megkezdett munka. Én két évig katona voltam, s ez idő alatt rengeteget olvastam, miközben ápoltam a kapcsolataimat. Onnan ez teljesen simán ment, hihetetlenül könnyen. Kendi Marika, az akkori feleségem hordta be nekem az irodalmat, szamizdatot is, ahogy ezt annak idején neveztük. így hát alaposan fel tudtam készülni, hogyan folytatom a munkát, ha majd hazajövök. Amikor leszereltem, a kultúrházban létrehoztam a már említett Fórumműhelyt. Persze hogy ez is klub volt. Mivel a kétéves letiltásom ideje lejárt, újra elkezdtem publikálni is, de nem sokáig tehettem, mert pár hónap múlva következett az ominózus határozat. Ekkor jelent meg nálam Gémesi Károly, a Csemadok érsekújvári elnöke Major Feri bácsival, hallották, mi történt, és felajánlották, hogy menjek át hozzájuk Újvárba.- Mit jelent pontosan az, hogy kitiltottak a járásból? Hoztak egy párthatározatot vagy bírósági döntés szólt róla?- Bírósági döntés nem volt. Hogy is lett volna? Ilyet nem szoktak csinálni, vagy legalábbis ritkán. Pártbizottsági határozatot hoztak, amely arról szólt, hogy nemkívánatos személy vagyok a járásban. Na most, ha valakit nemkívánatossá nyilvánítottak, az nem kaphatott munkát, dolgozni viszont a szocializmusban kötelező volt, és ha nem volt munkahelye az embernek, akkor mint munkakerülőt lecsukhatták, ráadásul az állandó lakhatásomtól is megfosztottak és az állandólakhely is kötelező volt. Hajói emlékszem, tizenkét napom volt, hogy állandólakhelyhez jussak. A munkakerülőre sokféle törvénybe ütköző dolgot rá lehetett húzni, s csak ezután jöhetett a bírósági ítélet. Akit pedig a bíróság elítélt, a jó ég se állt mellé. Megvolt ennek az ördögien kiagyalt forgatókönyve. Hogy mi történt volna velem, csak föltételezni lehet... A leginkább meglepő az volt, hogy Gémesiék azt is tudták, milyen döntést hozott a pártbizottság, azt is, hogy a titkosrendőrség szeme rajtam van, hogy mindenféle gond van velem, s ettől függetlenül merték vállalni a pártfogásomat. A szememben ez igen nagy tett volt. Úgy tekintettem rájuk, mint bátor, becsületes emberekre, és azok is voltak. Elfogadtam a meghívásukat. Lakásom is lett. Gémesi Karcsi kiment két évre Algírba. Akkoriban divat volt jó nevű szakembereket, főleg mérnököket az úgynevezett gazdaságilag elmaradott országokba küldeni. Karcsi a Vunár nevű érsekújvári szerszámgéptervező és -gyártó cégnél dolgozott, onnan emelték ki, s mivel a város közepén lévő lakása felszabadult, ott lakhattam. Munkát pedig a 239 HODOSSY GYULA
