Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Gyurovszky László

GYUROVSZKY LÁSZLÓ 202 - Ő nem tudta felmérni, nyilván, nem volt benne. Aztán decemberben hazajött Duray, és Pozsonyban azonnal bekapcsolódott a forradalomba, vagy pedig hagy­ta...?- Járt be a VPN-be, járt be hozzánk.- A koordinációs tanácsban aztán végül felváltotta a Szigetit?- Nem váltotta fel. Azt mondta, hogy ez elég nagy feladat. Ő most nem akar, so­káig volt Amerikában.- De felválthatta volna?- Persze, hisz az ő helye volt. Járt be hozzánk az FMK-ba, ott szoktam vele be­szélgetni. Aztán egyszer azt mondta, hogy elvállalna az FMK-ban titkári helyet. Aztán mi jelöltük a szövetségi kormányba. Tulajdonképpen ezért jött haza, mert mi jelöltük oda nemzetiségi miniszteri posztra. A VPN-en belül történt megegye­zés, hogy a VPN fog javasolni egy nemzetiségi miniszteri posztot, és a miniszte­ri posztra Duray Miklóst fogjuk jelölni. Ezzel mentek el Prágába tárgyalni, Szige­ti is, meg a többiek is. Arra a hírre Duray Miklós hazajött, hogy őt jelöljük erre a posztra. El is mentek Prágába.- Ez tulajdonképpen miniszterelnök-helyettesi poszt volt. A kisebbségi ügyek a miniszterelnök-helyettesi poszthoz tartoztak?- Igen, többek közt ez volt a gond. Marián Čalfa ellene volt a dolognak. A VPN felállított egy sorrendet, hogy mi a legfontosabb, amit el kell érni, és ez a mi­niszteri poszt csak a második, vagy harmadik helyre került, aztán végül is ezt a posztot engedték, hogy jól van, akkor ez nem kell.- Ezt az egyet?- Mást is, ez is köztük volt. Miklós számára ez egyfajta töréspont volt. Mert ott és akkor úgy tűnt, hogy ő is ott lehet azok között, akiket ismert. Ott volt Čarnogurský, ott volt Kusý, ott volt Šimečka, ott voltak a csehek, akikkel aláír­ta a Chartát. Akkor úgy tűnt neki, hogy mégiscsak van igazság a földön. És vé­gül azzal kellett neki hazajönnie, hogy ezt a posztot nem sikerült elérnie. Ez na­gyon érzékenyen érintette őt.- Lehet, hogy Duray emiatt arra is gondolhatott, hogy ha a VPN és az FMK kel­lő határozottsággal kiállt volna mellette, akkor ez a miniszteri poszt talán meg­lehetett volna. - Nem tudom... - De most én arra gondolok, hogy az FMK-soknak lehetett volna lehetőségük meglobbizni, és talán meg is lobbizták, tehát ezért kérdezem, hogy kinek volt ekkor szava ebben az FMK részéről?

Next

/
Thumbnails
Contents