Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Dolnik Erzsébet
tani a nyilvánossággal? Van-e még benned olyan igény, amennyiben erre kapnál felkérést, hogy esetleg tovább folytasd a szakmai cikkeknek az írását.-Az a helyzet, hogy kimondottan, szűkén vett szakmai cikkem talán három-négy jelent meg még 89 előtt. A szlovák nyelvű Vychovávateľ, Predškolská výchova c. lapokba, meg a Szocialista Nevelésbe, valamint az Óvodai Nevelésbe írtam néhány cikket. Az összes többi írásom inkább oktatáspolitikai jellegű. Most ezt az összes többit úgy értsd, hogy a Kisebbségi Szemlétői kezdve a Köznevelésen keresztül a lévai Garamvölgyéig, több helyre írtam. Előfordult, amikor a Szabad Újság még napilap volt, hogy szinte hetente, vagy még gyakrabban jelent meg egy-egy írásom. A lévai Garamvölgyé ben még annak idején Pozsonyi levelek címmel önálló rovatom volt. Ha én bármiről írtam, az mindig valamilyen módon az oktatáspolitikához kapcsolódott. Megírtam, hogy miért problémás a magyar középiskolák helyzete, külön foglalkoztam az egyes iskolatípusokkal, főiskolákkal, törvényekkel, s ez a politikával valamilyen módon mindig összefüggött. Azonkívül beleástam magam helytörténeti dolgokba is. Most már kb. két éve szinte a levéltárakban élek, a lévai iskolák történetével foglalkozom. Ugyanakkor viszont hova írjon az ember? Egyszerűen nincs hova írnom. Szakmai cikket nem tudok már megírni, hasonlóan, mint ahogy nehéz lenne bemenni és matekot tanítani, nem tudom, hány év kiesés után. Gondolj bele, húsz éve nem tanítok.- És hiányzik?- Nagyon, mármint a tanítás. Nem beszélve a reflexekről, hogy reggel az ember fölébred, s rápillant az órára, nem késik-e. Hiányoznak a diákok, hiszen középiskolás fiatalok között éltem le az aktív életem nagy részét. Gondolj bele, a 60- as évek elejétől a rendszerváltásig. Majdnem harminc évet tanítottam.- Akkor te azt a váltást, ami történt veled, azt nem felhőtlen örömmel tetted meg. Amikor megkaptad a felmondást a pedagógiai iskolában, ha úgy vesszük, feljebb jutottál a ranglétrán azzal, hogy tanfelügyelő lettél, sőt vezetője lettél az intézménynek, nem érezted úgy, hogy véget ért egy korszak, vagy esetleg nem volt meg benned az a szándék, hogy én majd egyszer visszamegyek és tanítani fogok?- Összetett volt. Ismerned kellene, át kellene élned azt a lelkiállapotot, amit én akkor megéltem. Egyrészt négy éves állandó kardélen táncolás, ellenzéki tevékenység, Csemadok-munka, állandó veszélyhelyzet, másrészt élveztem a tanítást.- Valahol azért te is előhívtad ezt az életet.- Bizonyos fokon élveztem, tudatában annak, hogy lehetséges, hogy utcára kerülök. És akkor jött ez a lehetőség, hogy szükség van rám tanfelügyelőként. Ugyanakkor a tanfelügyelőség tőlem olyan messze volt, mint Makó Jeruzsálemtől, mert én nem tudok hivatalnok lenni és főleg nem rendőr. És az én számomra a tanfelügyelőség azt jelentette - tapasztalat az eltelt évekből - hogy én fogom a kollégáimat zaklatni. Úgy hogy én úgy mentem oda, hogy jó, megpróbálom, aztán majd meglátjuk. 173 DOLNÍK ERZSÉBET
