Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Dolnik Erzsébet
- És mi célból kezdtetek Nyitrára járni?- Akkor kezdtük kerületi szinten szervezni az együttműködést. Ebből az időből ismerem Hrušovskýt, Dostált és más szlovák politikust. Akkor még az is megfordult a fejünkben, hogy lehet akár egy teljes visszarendeződés is, és egy roszszabb elszámolás, mint 1968 után. Érdekes helyzet alakul ki ebben az időben az iskolában is. Az igazgatóm, mikor bejelentette, hogy nem tud tovább védeni és majd megtörténtek a novemberi események, ő akkor kényelmetlen helyzetbe került. Nem mondhatom, hogy kimondottan szembe fordult volna velünk, meg nem is támadott bennünket, de nem is állt be a sorba. Ő tudatában volt annak, hogy tulajdonképpen az egyik mozgalom sem vette volna szívesen, ha párttagként jelentkezni akart volna a rendszerváltó mozgalmakba. Szépen csendben vezette az iskolát és lényegében csak egy adminisztrációs munkakört töltött be, de azzal a tudattal, hogy én eltávozom az iskolából. S akkor jött december elején egy értesítés, hogy Magyarországon karácsony előtt menjek átvenni a Berzsenyi-díjat, amit azért ítéltek oda, mert aktív munkát végeztem a magyar kultúra területén, példamutató politikai helytállást tanúsítottam a szocialista rendszerben stb. Elmentem az igazgató után, mert ki kellett kérni magam a tanításról. Nagyon készségesen beleegyezett. Csáky Palival mentünk át, neki volt autója, nekem nem, nagyon szívesen jött velem a díjátadásra. Tőkés nem tudott eljönni (mi. ketten kaptuk ebben az évben a Berzsenyi-díjat), akkor éppen menekülőfélben volt, azt se tudtuk, hogy mi van vele, él-e egyáltalán. Azon a napon Budapesten tüntetés volt a román nagykövetség előtt, oda is elmentünk Palival. Amikor visszajöttem, a karácsonyi szünet után egy hatalmas bokrétával várt a tantestület, az igazgató is gratulált, és elmondta, hogy micsoda büszke rám, és örül, hogy egy ilyen pedagógus dolgozik az iskoláján, aki ilyen elismerést kapott - én meg azt hittem, rögtön felrobbanok. Tartottunk egy pedagógiai tanácsot ennek tiszteletére, mindenki gratulált, és ekkor fordult föl képletesen a gyomrom. Azt mondtam, no ebből nekem elég. Tudniillik, amit még nem mondtam és lényeges, az iskola jelenlegi igazgatónője a rendszerváltás után vette át az igazgatói tisztséget, de előtte ő volt a helyi pártszervezet elnöke. Amikor már nagyon szorult körülöttem a hurok, miközben magánéleti problémáim is voltak (röviddel előtte váltam el a férjemtől), a gyerekeimre való tekintettel nem volt mindegy, hogy állás nélkül maradok. Beát miattam nem vették fel, csak harmadszorra az egyetemre - de ettől függetlenül is -, segítenem kellett Levente unokám nevelésében is. Azért az nem volt mindegy, hogy állás, fizetés nélkül maradok-e. Talán emberi gyengeségnek is minősül - de megkérdeztem -, függetlenül attól, hogy tudják, mi az ún."bűnöm", hogy nem tudnának-e mint kollégák mellém állni. Nem azt mondtam, hogy megmenteni, de legalább egy gesztust tenni, nem vagyok én egy sátánfajzat. Az volt a válasz: nem. Senki a tantestületből nem állt ki mellettem (esetleg titokban sajnált, mint például Mádéi Giziké).- Még az a matematika szakos sem, aki kivonult veled?-Nem, mikor négyszemközt beszélgettünk, sajnáltak, Mádéi Giziké párttagként próbált segíteni, de ő nem volt pártelnök. Nem tudom, mennyire emlékszel, megélted-e azt, hogy osztályfőnök akkor lehetett csak valaki, ha párttag volt, ha nem volt párttag, megbíztak mellé egy párttagot, aki felügyelte az osztályfőnöki 163 DOLNÍK ERZSÉBET
