Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Dolnik Erzsébet
Ez már sok éwel az iskolák körzetesítése után volt. Ekkor olyan jellegű támadások érték a magyar iskolákat, melyek veszélyesebbek voltak, mintha egyszerűen megszüntették volna a magyar iskolákat, óvodákat. A legkülönbözőbb módon próbálták leépíteni az oktatási intézményeinket. Ez összefüggésben volt például az én munkahelyemmel, a lévai óvónőképzővel is. A lévai óvónőképző szakközépiskolában a hetvenes évek második felében fokozatosan megszűntették a magyar oktatást. Az első információk szerint, Ógyallán az építészeti szakközépiskolában kellett volna magyar óvónőképző osztályoknak nyílniuk, a szlovák tagozat pedig maradt volna Léván. Ehelyett már az első évben Ógyallán a magyar mellett szlovák osztályt is nyitottak, tehát a szlovák óvónőképzés bővült, a magyar csak évfolyamonként egy osztályban folyt. Hiába harcoltunk minden lehetséges fórumon a magyar tagozat újraindításáért Léván, ez csak 1984-ben sikerült. Ekkor is, az ígéretek szerint, minden évben nyitottunk volna egy magyar osztályt, de módosították a tervet (minden második évről beszéltek), végül az 1984/85-ben indult magyar osztály után nem engedélyezték újabb osztályok megnyitását. Tehát 1989-ben megszűnt Léván a magyar óvónők képzése. Ennek az osztálynak voltam osztályfőnöke, majd a következő tanévben hagytam el végképp a pedagóguspályát. A hetvenes években végrehajtott körzetesítés után elkezdték az óvodák és alapiskolák leépítését. Az alapiskolákban kisebb létszámot engedélyeztek, az óvodákban nem tették lehetővé újabb csoportok létrehozását. A magyar középiskolák megszüntetésével elkezdték hangsúlyozni a magyar szülők között, hogy jobb, ha már az alapiskolát, illetve óvodát szlovák intézményben végzi a gyermek, hiszen úgyis csak szlovák tannyelvű középiskolában folytathatja majd tanulmányait. Léván sem lehetett két osztály a magyar óvodában, bármennyi gyermek is járt ide. Kérvény kérvény után ment a szülők részéről a járási hivatal illetékes osztályára, nem engedélyezték. Országszerte a városokban általában olyan helyre rakták a magyar óvodákat, melyeket szinte lehetetlen volt időben megközelíteni. Rengeteg ilyen - a szülőket elbizonytalanító - dolgot eszeltek ki, hogy próbálják a magyar tanítást ellehetetleníteni. Az is hatással volt az iskola-, illetve óvodaválasztásra, hogy a szülők tudomására jutott a magyar óvónőképzés megszüntetése. Erről természetesen mi mindenütt, ahol csak lehetett, beszéltünk. Ez jutott a magyarországi intézmények és az alakuló civil szervezetek tudomására. Ekkor már Magyarországon fokozatosan kialakult bizonyos fajta ellenzéki mozgolódás, bár még ezek nem voltak kimondottak politikai mozgalmaknak, például a Független Jogászfórum. Mivel már a szlovák politikai intézmények és a CSKP tudott rólam, Magyarországon is feltételezték, hogy engem itt megfigyelnek - tőlem is kikérték a pontos adataimat azzal, hogy számon tartanak, és amennyiben bármi atrocitás is ér, akkor esetleg jogorvoslatot is nyújtanak Erre végül nem volt szükség. Figyelték a kapcsolataimat mind Szlovákiában, mind Magyarországon. Ezt követően információkat is kértek tőlem, főleg a minket ért sérelmekről. Több anyagot írtam, elsősorban a magam területéről, tehát a magyar oktatási és kulturális intézmények problémáiról, és eljuttattam Magyarországra. Persze hasonló módon, mint mások, tehát nem személyesen, hanem mások segítségével. Az én konkrét kapcsolatom Horváth Mihály volt, (már meghalt), vele találkoztam rendszeresen vagy Budapesten az ő lakásán, vagy Léván, nálam. Horváth Misiről tudni kell. hogy feltételezhetően az ő halála sem volt teljesen rendben... 151 GON
