Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Barak László
LÁSZLÓ A Márai Sándor Alapítvány egyik konferenciája (Fotó: Fórum Intézet archívuma) Ví CC ÛÛ tem magam, mert az is eszembe jutott, mint némi paranoiával megáldott embernek, hogy a barátaim esetleg azt gondolják rólam, engem azért nem visznek be, mert talán valamilyen közöm van a rendőrséghez. De ami késik, az nem múlik, aztán ez is megtörtént, itt jön be a képbe Sándor Eleonóra, aki a dunaszerdahelyi múzeumban dolgozott, és jött a Néhány mondattal. Sándor Eleonórától kaptam meg a Néhány mondat szövegét azzal, hogy hajlandó vagyok-e aláírni, s hogy esetleg a baráti körömben hajlandó vagyok-e ezt megmutatni, aláíratni. Sok emberrel aláírattam azt a legendás beadványt. Aláírta Hunčík Péter, a már említett Jarábik Imre, Jarábik Gabriella, Bödők Zsiga, Bereck József, Mészáros Károly, Szigeti László, Világi Oszkár. Volt kudarc is egyébként az aláírásgyűjtések során. Olyan is előfordult, hogy néhányan visszavonták az aláírásukat, utólag kihúzatták a nevüket a névsorból. Mégpedig olyanok, akik a rendszerváltás után úgy viselkedtek, mint valami forradalmárok, úgy viselkedtek, mintha 1989-ben születtek volna. Én pedig tudtam, hogy nem 1989-ben születtek... Persze ezt csak a történelmi hitelesség kedvéért mondom el, mert tudom, hogy nem minden ember egyforma lélektanilag, különféle karrierek, különféle függések voltak a társadalomtól, a közegtől, amelyben éltek. Soha nem ítéltem el azokat az embereket, akik esetleg az ilyen tevékenységben nem óhajtottak részt venni, és becsületesen azt mondták, hogy ne haragudj, nem merem megtenni. Számomra ez teljesen normális volt, és a mai napig semmiféle averziót nem érzek az ilyen emberek iránt. Kivéve azokat, akik 89 után egészen másképpen kezdtek el viselkedni. Szeretném elmondani, hogy a Duray Miklóst először életemben Dúdor István temetésén láttam, akkor ismerkedtünk meg. Azt hiszem, hogy mellette ültem a halotti
