Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Dolnik Erzsébet
nyom máig emlegeti, hogy félt hazamenni, mennyit szorongott, mert úgy tűnt, valóban volt ott néhány esetben valaki.- Ezek szerint kulcsok is voltak.- Bár lehetetlen bizonyítani, biztos, hogy valakinek volt kulcsa a lakásomhoz. Aztán a postán bizalmasan figyelmeztetett egy ismerős úr, hogy a külföldi postámat rendszeresen felbontják (az állásával játszott az illető, hiszen ő postai alkalmazott volt). Általában ezt nekik kellett valamilyen módon rendbe rakni. Persze előfordult az is, hogy egyszerűen felbontva kaptam meg a küldeményeket. Néha vissza volt ragasztva, elsősorban a magyarországi és csehországi levelek. Több alkalommal szétverték a postaládámat, mindenféle nacionalista és vulgáris üzeneteket írtak rá stb. Ezt már a rendőrségen is jelentettem, „kivizsgálták", nem tudták megállapítani hogy ki a tettes, lezárták az ügyet. A megfigyelésekhez kapcsolódnak magyarországi tapasztalataim is. Olyan jellegű problémáim voltak, mint idehaza. Magyarországon ugye a klubmozgalom keretében művelődési táborokat szerveztek, amelyeken több alkalommal én is részt vettem. Egyik alkalommal (ez még mindig 89 és a Panoráma-adás előtt volt) volt egy művelődési tábor, amelyen Csengey Dénes is jelen volt. Ezt most azért említem, mert ő ott egy fantasztikus beszédet is mondott. Talán őmiatta is, de általában Magyarországon is küldtek az ilyen rendezvényekre megfigyelőket. Ott volt többek között egy fiatalember, aki - becsületére legyen mondva - mindjárt az első nap fölállt egy ilyen beszélgetés alkalmával, bemutatkozott és bejelentette, hogy őt a KISZ KB küldte ki, azért van itt, hogy megfigyelje és jelentse, mi történik a táborban. Tudjunk róla. Ezt nyilvánosan elmondta. Ugyanez a fiatalember vitt bennünket autóval Pestre, hogy gyorsabban hazajussunk. Figyelmeztetett, számoljak azzal, hogy mielőtt én hazaérek, már a lévai járási pártbizottság ideológiai osztálya tudni fog arról, hogy én itt voltam, mit mondtam, kivel beszéltem, ki vitt fel Pestre. És számoljak azzal is, hogy be fognak hívni. így is volt. Hazajöttem, és másnap már hívtak a járási pártbizottságra, számon kérték, hol voltam, mit mondtam, kivel találkoztam stb. Olyannyira abszurd volt a dolog, hogy ezt másnak nem hinném el, ha nem velem történik meg. Ugyanekkor az egyik lengyel ismerősöm, aki történetesen az Egyesült Államokban bizonyos tanácsadói szerepkört töltött be, nem tudott hivatalosan érintkezni a lányával. Ennek az úrnak a lánya ezért Magyarországra jött Ausztriából, ő pedig az Egyesült Államokból, hogy ott tudjanak találkozni. Az úr nem tudott magyarul, és engem megkértek az ottani szervezők az egyik rendezvény kapcsán, hogy mivel én perfekt beszélek szlovákul és természetesen értek csehül is, feltehetően az én szláv nyelvtudásommal szót fogok érteni vele. Egyébként valóban, egész jól megértettük egymást. Beszélgettem vele, ezt is tudták. Valószínűleg mindenkiről tudták, kivel találkozott, kivel beszélgetett, mit mondott stb. Nagyon jól megszervezett megfigyelési rendszer közepette éltünk. Erre és az itthoni tevékenységemre figyeltek aztán fel a Panoráma szerkesztői.- Mivel a témánk a rendszerváltás, a megfigyelés a rendszerváltás előtt történt, meg tudnád mondani, hogy kik azok, akik besúgtak? Nem szükséges neveket említeni, ha ma találkozol velük, hogy viszonyulsz hozzájuk, hogy lehet ezzel megbékélni? 147 DOLNÍK ERZSÉBET