Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Csekes Erika
tanulókat kiválasztották, és kipróbálták, mit tesz a kilencedik osztály kihagyása. Négyen mentünk az egész nyolcadikból át, három az én osztályomból és egy egy másik osztályból. Nekem nagyon tetszett, hogy már gimnazista leszek, és átugrom azt az egy évet, és az is, hogy a zeneiskolai barátaimmal fogok végre egy osztályba járni, mivel ők egy évvel voltak idősebbek. Ez aztán abszolút meghatározó volt az életemben, mert olyan osztályba csöppentem, ahol hatalmas, életre szóló barátságokra leltem. Néhányan abból az osztályból, a „kemény mag”, sok éven át összetartottunk, buliztunk, zenét hallgattuk, szórakoztunk, hülyéskedtünk.- Mik voltak a kedvenc tantárgyaid?- Szerintem nem volt olyan, csak olyan volt, amit utáltam: a matematikát, a fizikát, de legjobban a tornát. Gyerekként és tiniként a szó szoros értelmében fadarab voltam, és még ráadásul pszichés problémáim is kötődtek hozzá, mert duci is voltam. Nem tudtam olyanokat, hogy kötélre mászni, labdajátékokat játszani, gimnasztikázni, és egyáltalán minden problémát okozott ami torna volt.- A történelem?-A történelmet nagyon szerettem, a földrajzot nagyon szerettem, a szlovák nyelvet, az oroszt, kémiát, biológiát.- Meg is tanultál oroszul?-Dehogy... Főleg alapsulin szerettem az oroszt, jártam orosz szavalóversenyekre is, szlovák szavalóversenyekre, na meg persze zongoraversenyekre. Én ilyen versenyző típus voltam már óvodás koromtól.- És az nem frusztrált téged a verseny?- Nem emlékszem rá hogy frusztrált volna. Semmi ilyen negatív érzés nem maradt meg bennem.- Elérkeztél a gimnázium végére és milyen iskolát választottál?- Ja, megint volt egy ugrásom, mert én ilyen vagyok, hogy konszolidált-konszolidált, és aztán jön egy bukfenc. Negyedikben elmentem Selmecbányára befejezni a gimnáziumi tanulmányaimat azért, mert a zongora előtti álmom az volt, hogy divattervező legyek. Ennek az álomnak is volt múltja, mert anyukám féltve őrzött divatlapjait össze-vissza nyirbáltam, ragasztgattam magamnak a saját divatkollekcióimat meg a leporellóimat. A régebbi ruháit is szétmetéltem, és csináltam a saját kreációimat a babáimnak. De ezt akkor Csehszlovákiában csak nagyon magas szinten, ilyen képzőművészeti szinten lehetett tanulni, és én tudtam, hogy léteznek a világban olyan iskolák, ahol sokkal alacsonyabb szinten is el tudja az ember érni, hogy ez legyen a szakmája. De hát ez sem volt olyan egyszerű, végül is Selmecbányára fölvettek a lengyelországi tanulmány előkészítésére, de nem divattervezőnek, hanem műemlék-restaurátornak. Ez kicsit más volt, de én ab-125 CSEKES ERIKA