Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Csáky Pál

CSÁKY PAL 110 dúlt el ilyen irányba, püspöki felhívásra. Ezeket a klubokat át kellett hoznunk va­lahogy a másik oldalra. Belső vita tárgya volt, hogy különálló mozgalom alakul­jon-e, vagy pedig része legyünk a nagy szlovák mozgalomnak. A Csemadokban, március 16-án tartott, nagyon hektikus és eléggé kemény közbeszólásokkal tar­kított alakuló gyűlésen a szlovák vonulaton belül maradni akarók marginális helyzetbe kerültek. Például Hamerlik Rudolf és Zilizi Tihamér, akik később fölke­rültek a KDH listájára. Ez jelzi kissé, hogy a KDH milyen játékot játszott, mert a listán elég hátrányos helyre tette őket. Nem hiszem, hogy olyanokat választot­tak, akik a magyarokat igazán képviselni tudják. Erről többet tudnának monda­ni neked azok, akik részt vettek a tárgyalásokon: Koncsol Laci bácsi, Simkó Ti­bor vagy a többiek. Közéjük úgy kerültem be, hogy Püspöki Nagy Pétert, aki Gyur­­gyík Lacival, Szőcs Ferenccel, Rajczy Lacival együtt ezen az alakuló ülésen fő­szerepet játszott, régóta ismertem. Úgy érezték, hogy annak alapján, hogy itt-ott írogattam az újságokba, és ismertebb vagyok, az MKDM-nek hasznára lehetnék. Akkor én úgy gondoltam: persze, itt-ott besegítek, de nem akarok én ebbe or­szágos szinten belemenni. A mozgalom megalakulásakor be akartak venni az or­szágos elnökségbe, de nem fogadtam el. Bugár Bélával ott találkoztam először. Valamihez hozzászólt, nem nagyon fogadták el, ezután visszatáncolt. Én eléggé aktívan felléptem annak érdekében, hogy független mozgalom jöjjön létre, főleg amiatt, amit vidéken tapasztaltam.- Ez még mindig nem okozott problémát az FMK-ban?- Nem. Ha az FMK-vonalat vesszük, én továbbra is jártam az FMK-gyűlésekre. Többek között ezért sem fogadtam el az MKDM ajánlatát az elnökségi tagság­ra. Úgy gondoltam, ha menni akar ez, akkor menjen, de nem akartam benne szerepet vállalni. Március utolsó hetében külföldi szolgálati úton voltam Német­országban. Április hetedikéig kellett leadni a képviselőlistákat. Hazajövök vasár­nap este, Misiék felkerestek. Elmondták, hogy az FMK jelöl képviselőnek. Hét­fő reggel jövök be a gyárba, Turay Péter keres a VPN-ből: „Figyelj, magyarok is kerülnek a VPN-listára, és mi úgy gondoltuk, hogy téged elindítanánk." Mondom Péternek, hogy ezt még meg kellene beszélni a többiekkel, és miért ne inkább Misi induljon, hiszen ő sokkal aktívabb volt. Ez meglepett engem. Erre két óra múlva felhív Rajczy Laci, hogy csinálják az MKDM-listát, és nincs emberük - na­gyon szeretnék, ha vállalnám a jelöltséget jó elöl a listán. Otthon a feleségem­nek elmondtam, hogy mit akarnak, ő ellenezte, hogy igent mondjak.- Mikor volt ez?- Április elején. Erre másnap jön a lévai járási KDH főnöke, hogy a zselízi KDH engem jelölt a KDH-listára. Azt mondta, esély arra, hogy jó helyre kerüljek. Köz­ben megtudtam, hogy a hétvégén volt az FMK tanácskozása, ahol az országos testület valamilyen listájánál ismét szóba kerültem. Tehát mindegyik esetben mások jelöltek. Egyik este személyesen is megkerestek a KDH-sok, hogy írjam alá beleegyezésemet a jelölésembe. Mondom nekik: nem lehet, ezt meg kell még beszélni az FMK-ban. Hétvégén az MKDM főtitkára jött, hogy írjam alá a je­lölésem. Mindenkit szorított az idő. Közben beszéltem Tóth Karcsival telefonon. Megegyeztünk, hogy az FMK-listán nem indulok, hanem aláírom az MKDM-listán

Next

/
Thumbnails
Contents